Evezős Eb: két magyar egység már középdöntős

Vágólapra másolva!
2008.09.19. 13:59
A címvédőként vízre szálló Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpár előfutamgyőztesként, a Simon Béla, Vinkó Gáspár kormányos nélküli kettes pedig másodikként bejutott a szombati középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé az evezősök Európa-bajnokságán, Athénban.
A viadal honlapja szerint a többi magyar egység reményfutamra kényszerül: Szabó Katalin (egypár) és az Orbán Gergely, Szekér László duó (kétpár) ötödik, a Novák Zsófia, Hajdú Zsuzsa páros (könnyűsúlyú kétpár), valamint a Juhász Adrián, Kelemen Áron, Szabó Dániel, Széll Domonkos összeállítású négypár pedig egyformán negyedik lett első pályáján. Utóbbi két számban a kevés nevező miatt nem rendeznek középdöntőt, a péntek délutáni reményfutamból egyből a fináléba, azaz a legjobb hat közé lehet kerülni.A reményfutamok 14:30 órától rajtolnak, szombaton a középdöntőket, vasárnap pedig az A és B finálékat rendezik meg.
Legfrissebb hírek

Evezés: Több kimagasló tehetséget is látok a fiataloknál – Simon Béla

Utánpótlássport
15 órája

Átalakítja a világversenyek programját a Nemzetközi Evezősszövetség

Egyéb egyéni
2025.03.20. 14:43

Visszavonult a párizsi olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2025.03.18. 13:16

A világ legjobb edzője támogatja a magyar evezős szövetségi kapitányok munkáját

Kajak-kenu
2025.03.17. 17:08

Visszavonul az Atlanti-óceánt is átevező magyar extrém sportoló

Egyéb egyéni
2025.03.09. 19:35

Rakonczay Gábor átevezte az Atlanti-óceánt

Egyéb egyéni
2025.03.08. 22:38

Bácskai Máté és Gadányi Zoltána nyert a normálsúlyúaknál az evezős ergométeres ob-n

Egyéb egyéni
2025.02.22. 16:30

A kilencven éve elhunyt Manno Miltiadesra emlékeztek

Egyéb egyéni
2025.02.17. 13:57
Ezek is érdekelhetik