Paralimpia: Sors Tamás a 3. legjobb idővel a döntőben

Vágólapra másolva!
2008.09.11. 12:46
Sors Tamás a harmadik legjobb idővel jutott be a döntőbe a 200 méteres vegyes úszás előfutamából a pekingi paralimpián.
A 100 m pillangón világcsúccsal aranyérmes, 100 m gyorson harmadik helyen végző 17 éves versenyző futamában 2:22.98 mp-cel végzett a második helyen. Ideje majdnem két és fél másodperccel jobb a mögötte következő negyedik helyezettnél, így Sors joggal reménykedhet egy újabb éremben.A negyedik legjobb idővel került a fináléba ugyanezen a távon a másik sérültségi kategóriában induló Kovács Ervin. Búcsúzott Csúri Ferenc, aki szintén 200 m vegyesen, honfitársaitól eltérő kategóriában indult és 10. lett. A magyar úszó 23 századdal maradt el a döntős szereplést érő 8. helytől.A már kiesett magyar bocsapáros utolsó csoportmérkőzésén is vereséget szenvedett: Béres Dezső és Gyurkota József a spanyol Maria Desamparados Baixauli, Jose Maria Dueso kettőstől kapott ki 6-4-re.A szélcsend miatt törölték a vitorlázók 2.4 MR osztályának csütörtökre tervezett futamait, Pegán Zoltán – amennyiben az időjárás engedi – pénteken szállhat újra vízre.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik