Az olimpiáról lemaradó Zwickl Dániel még a visszavonulást is fontolgatta

Vágólapra másolva!
2008.09.11. 12:46
Minimális különbséggel maradt le az olimpiáról, de a pekingi megnyitót így csak televízión keresztül figyelhette: Zwickl Dániel karrierje egyik mélypontjaként élte meg az ötkarikás álom elszalasztását. A BVSC kitűnő asztaliteniszezője még a visszavonulást is fontolgatta, de összeszedte magát, és ígéri: kimászik a gödörből.
Ígéri, kimászik a gödörből: Zwickl Dániel erőt merített a nehézségekből
Fotó: Farkas József (archív)
Ígéri, kimászik a gödörből: Zwickl Dániel erőt merített a nehézségekből
Ígéri, kimászik a gödörből: Zwickl Dániel erőt merített a nehézségekből
Fotó: Farkas József (archív)
Ígéri, kimászik a gödörből: Zwickl Dániel erőt merített a nehézségekből

Mindössze 24 évesen, ötszörös serdülő Európa-bajnokként felhagyni az asztalitenisszel? Bármilyen meghökkentően is hangzik, Zwickl Dánielnek az elszalasztott olimpiai kvalifikáció után még ez is megfordult a fejében. A Lombard BVSC versenyzője saját játékát is kíméletlenül ostorozta a Nemzeti Sportnak adott interjújában.

„A leghatározottabban felvetődött bennem, hogy visszavonulok. Az az igazság, hogy olyasmivel akarok foglalkozni, aminek igazán van értelme, az pedig, hogy a világranglista százhuszadik helye körül lébecoljak, már nem elégítene ki. Elég nehéz perióduson vagyok túl, és nemcsak az olimpia miatt: a technikám is mintha elveszett volna, a tenyeresem például amatőr szintre süllyedt vissza” – mondta Zwickl, akinek legrosszabb élményei közé tartozott az olimpiai játékok televíziós követése.

„Néztem minden versenyt a televízióban, szurkoltam a magyaroknak, hajnalban keltem Cseh Laciért, mégis alig vártam, hogy vége legyen. Sírtam a megnyitón, és utána is szörnyű érzés volt, hogy nem lehetek ott, miközben nálam gyengébb játékosok kijutottak” – mondta.

A zuglóiak fiatal klasszisa végül erőt merített abból, hogy nagyobb gödörből is kimászott már, így folytatja, hiszen klubcsapatával a Bajnokok Ligájában, a magyar válogatott tagjaként pedig az októberi kontinensviadalra készülhet. A BVSC-ben ráadásul a svédek veterán csillagával, Jörgen Perssonnal dolgozhat együtt.

„Tavaly elkövettem azt a hibát, hogy néhány versenyre nagyon rágörcsöltem, csak ezekre figyeltem, túl sokat agyaltam, s túlizgultam őket. Úgyhogy elhatároztam, nem fogok ennyit gondolkodni, odaállok az asztalhoz, és mindent kihozok magamból, játszom egy jót – elvégre görcsöltem én már eleget egy életre. Épp Jörgen Perssonnal beszéltük, hogy – főként ezeknél a rövid szetteknél – jó játékkal is könnyen ki lehet kapni. Persson hétfőn érkezik, és már nagyon várom a közös edzéseket – fontos, hogy olyan közegben legyünk, amely felfelé húz, egyre jobb teljesítményre sarkall.”

A válogatott októberben újoncként játszhat az első divízióban az Európa-bajnokságon, és a hivatalos elvárások közel sem teljesíthetetlenek – Zwickl szerint a fiatal csapat előbb-utóbb az éremre is eséllyel pályázhat.

„Az elvárás az, hogy bent maradjunk a legjobbak között – de mi nem érjük be ennyivel. A németekkel, a dánokkal és a franciákkal vagyunk egy csoportban, izmos ellenfelek, bravúr lenne a továbbjutás. De van erő a csapatunkban. Arról beszélgettünk, hogy ha kilencedikek-tizedikek leszünk, akkor sincs semmi gond. Ha jó formában vagyunk, előrébb végezhetünk, és igazság szerint szeretnénk érmet szerezni. Vagy most, vagy két év múlva, meglátjuk – hiszünk benne, hogy sikerül” – mondta.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik