Aerobik: Roik szenzációs fináléja a világbajnokságon

Vágólapra másolva!
2008.04.26. 23:52
Címkék
Magyar sporttörténelmet írt Roik Zsolt az ulmi aerobik világbajnokságon, férfi egyéniben ugyanis hetedikként került a vasárnapi fináléba.
Roik ezzel az eredménnyel az egyetlen magyar felnőtt döntőt szerezte meg a vb-n, ráadásul ezzel a helyezéssel kvalifikálta magát a 2009-es évi Világjátékokra, ahol több mint 10 éve nem indult magyar aerobikos. A FIG (Nemzetközi Torna Szövetség) által rendezett világbajnokságon eddig még soha nem volt egyéni magyar döntős, sőt hosszú évek óta döntős sem volt a vb-n. Ráadásul a mezőny nagyon erős volt, például az olasz világ- és Európa-bajnok Vito be sem került a fináléba. Roik tartalmas, hibátlan gyakorlatot mutatott be, különleges nehézelemekkel. A többi magyar egységnek is remekül helytállt, de nem sikerült finálés helyezést kiharcolnia a rendkívül erős mezőnyben.Folytatás vasárnap magyar szempontból a férfi fináléval.

MAGYAR NYILATKOZATOK

Roik Zsolt: „Nagyon-nagyon boldog vagyok, titkon azért reménykedtem a döntőben. A sok munkának végre beérett a gyümölcse, egészen az utolsó pillanatig itthon tréningeztem, és kabalából nem is nyilatkoztam az esélyek tekintetében. Nagyon köszönöm edzőmnek, Dóczi Dorottyának.”
Dóczi Dorottya, edző: „ Annyira boldog vagyok, hogy szóhoz sem jutok. Csak annyit tudok mondani, ez világszám! Őszintén szólva mindketten sírtunk örömünkben.”
Sinkó Andrea, a FIG technikai bizottságának tagja:” A FIG által rendezett világbajnokságon még soha nem volt egyéni döntősünk, ezért is óriási ez az eredmény. Zsolt hibátlan gyakorlatot mutatott be, és a sportdiplomáciánk is jól működött.”
Marik Lászlóné, csapatvezető: „ Mindenki szárnyal, hogy döntőnk van, de nem szabad megfeledkezni a többiekről sem, akik jó gyakorlatokat adtak elő. Az igazság az, hogy Európában a tophoz tartozunk, világviszonylatban viszont inkább a második nyolcashoz. Kivéve persze most már Zsoltit.”

AEROBIK-VB

  • MAGYAROK EREDMÉNYEI
  • Férfi egyéni:
  • 7. Roik Zsolt 20.95
  • 16. Tyeklár Ramón 19.95
  • Vegyespáros:
  • 13. Roik Zsolt-Szalóki Emese 20.05
  • 17. Tyeklár Richárd-Szilvási Angéla 19.25
  • Női egyéni:
  • 16. Szalóki Emese 20.200 pont
  • 17. Sifter Tímea 20.150
  • Trió:
  • 12. Tyeklár Ramón, Tyeklár Richard, Székely Ferenc 19.600
  • 26. Somogyi Nikolett, Nagy Erika, Teleki Eszter 17.560
  • Csoport:
  • 12. Kiss Lilla, Szilvás Angéla, Táskai Anita, Rózsa Evelin, Andrejszki Zsófia, Szalóki Emese 18.450
  • 15. Osztafin Anna, Ujváry Cecília, Gyetvai Renáta, László Orsolya, Kelemen Kinga, Murinko Orsolya 18.050
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik