Hosszas és rendkívüli türelemmel viselt betegség végén meghalt Baczakó Péter. Az olimpiai, többszörös világ- és Európa-bajnok súlyemelőt 56 éves korában érte a halál. A BKV Előre sportolóját néhány éve támadta meg a gyilkos kór. Az egykor ereje teljében lévő klasszis méltósággal viselte betegségét, ám végül fel kellett adnia a küzdelmet.

Fotó: MTI
Baczakó Péter a magyar súlyemelősport második olimpiai bajnoki címét szerezte Moszkvában

Fotó: MTI
Baczakó Péter a magyar súlyemelősport második olimpiai bajnoki címét szerezte Moszkvában
Baczakó Péter egészen kivételes pályát tudhatott magáénak, hiszen rajta kívül csak Földi Imre tudta megnyerni a sportág legfontosabb címét a magyar sportolók közül.
Baczakó 1968-tól egészen 1983-ig a BKV Előre sportolója volt. Eleinte középsúlyban, majd félnehézsúlyban, végül kisnehézsúlyban versenyzett.
Legnagyobb sikerét az 1980-as moszkvai olimpián érte el, amikor a bolgár Alekszakdrovot és a kelet-német Manteket megelőzve aranyat nyert a 91 kilogrammosok mezőnyében. Ő szerezte a magyar sport 111. olimpiai aranyérmét.
Négy évvel korábban bronzéremmel tért haza Montrealból, ahol a 83 kilogrammos súlycsoportban lett harmadik.
A moszkvai olimpia évében három világbajnoki címet is szerzett, egy évvel korábban Európa trónjára is felküzdötte magát.
Visszavonulását követően 1984-ben a Testnevelési Főiskola Továbbképző Intézetében edzői oklevelet szerzett, és ezzel klubjának edzője lett.
Baczakó Pétert a MOB, a Magyar Súlyemelő Szövetség és a BKV Előre saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.
Legfrissebb hírek

Csonka olimpián csúcseső, csak negatív teszt
London 2012
2012.06.21. 10:10

Súlyemelés: április 25-én búcsúztatják Baczakó Pétert
Egyéb egyéni
2008.04.09. 00:15
Ezek is érdekelhetik