Torna, Madeira: Gál Róbert győzelme egyéni összetettben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.02.24. 23:41
Rendkívül jól szerepelt Gál Róbert a 2008-as esztendő első tornászversenyén: az olimpiára készülő világbajnoki bronzérmes klasszis ugyanis megnyerte a madeirai nemzetközi viadal egyéni összetettjét, a szerenkénti fináléban korláton ezüst-, talajon pedig bronzérmet szerzett.
A portugáliai városban a KSI másik versenyzője, Kállai Zoltán lovon diadalmaskodott.Az idei év első nagy megmérettetésén Gál minden szeren kiválóan teljesített, rontás nélkül 86,4 ponttal az első helyet szerezte meg. Az olimpikon kifejezetten elégedett volt összetett eredményével, hiszen majdnem annyi pontot szerzett, mint az olimpiai kvalifikációs vb-n, pedig most még csak az év elején járunk. A vasárnapi szerenkénti finálék során két érmes helyezése mellett gyűrűn 14,4 ponttal negyedik lett. Kállai Zoltán lovon 14,8 ponttal győzött, míg nyújtón 13,3-mal hatodik lett. A KSI a csapatversenyben a harmadik helyet szerezte meg."Nagyon örülök, hogy idei első versenyemen győztem összetettben, ráadásul nem is fáradtam el nagyon. Hétfőn érkezünk haza, és teljes erőbedobással folytatom a felkészülést az olimpiára, eddig minden a tervek szerint halad" - mondta Gál.
Legfrissebb hírek

Kína valódi erődemonstrációt tartott legnagyobb vetélytársainak

Archiv cikkek
2008.08.09. 17:24

Torna: Gál talajon sem remekelt, csak 13.425-öt kapott

Archiv cikkek
2008.08.09. 12:30

Torna: Gál Róbert korláton 12.900-et kapott

Archiv cikkek
2008.08.09. 11:45

Peking 2008: Gál Róbert edzője szerint kevés az esély a döntőre

Archiv cikkek
2008.08.06. 17:39

Gál Róbert megkísérli a majdnem lehetetlent az olimpiai játékokon

Archiv cikkek
2008.07.01. 23:48

Berki Krisztián legfeljebb Londonban lehet olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2007.09.08. 19:33

Torna-vb: Gál, Berki és Hetrovics sikeres pódiumedzése

Egyéb egyéni
2007.08.31. 00:44

Gál Róbert újra versenyez, de ezúttal csak egy szeren indul

Egyéb egyéni
2007.05.25. 14:06
Ezek is érdekelhetik