Női párbajtőr Vk, Prága: Szász Emese aranyérmes

Vágólapra másolva!
2008.01.27. 18:40
Újabb nagy lépést tett az olimpiai részvétel felé vezető úton Szász Emese azzal, hogy megnyerte a hétvégi prágai női párbajtőr Világkupa-versenyt.
A szakág jelenlegi legjobb magyarja, aki már ezt megelőzően is a közvetlen élcsoportban volt a kvalifikációs ranglistán, tovább erősítette pozícióját: a múlt heti, budapesti Westend Grand Prix megnyerése után ismét a legeredményesebbnek bizonyult. A nemzetközi szövetség honlapja szerint a fináléban azt a francia Laura Flessel-Colovicot győzte le (15-12), akit egy hete az elődöntőben vert meg. Ezúttal a döntőbe kerülésért a kínai Csao Jü-lien (Cao Yulian) ellen nyert (15-10), egy körrel korábban az észt Irina Embrichet (10-9) búcsúztatta, a 16 között pedig Nagy Tímeán (14-5) jutott túl.A második legeredményesebb magyar párbajtőröző egyébként éppen a kétszeres olimpiai bajnok, 2006-ban vb-aranyérmes Nagy volt, ő a 12. helyen zárt.Csao mellett az olasz Cristiana Cascioli vehetett még át bronzérmet.Mincza-Nébald Ildikó 20., Hormay Adrien 21., Tóth Hajnalka 29., Antal Edina 71., Takács Emese 74., Izsó Katalin pedig 80. lett a 151 fős mezőnyben. (MTI)
Legfrissebb hírek

Vívás: negyedik a női párbajtőrcsapat a vuhszi vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.05.25. 11:39

Vívás: a nyolcaddöntőig jutott Muhari Eszter a vuhszi vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.05.24. 09:18

Muhari Eszter lett az év legjobb vívója az Egyesült Államokban

Egyéb egyéni
2025.05.20. 12:38

Vívás: Muhari Eszter ötödik lett Bogotában

Egyéb egyéni
2025.05.12. 06:53

Vívás: hat magyar a főtáblán Bogotában

Egyéb egyéni
2025.05.11. 07:32

Muhari Eszter: Másként néznek rám a többiek

Egyéb egyéni
2025.04.04. 18:03

Vívás: aranyérmes a férfi párbajtőrcsapat a marrákesi vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.03.30. 22:02

Muhari Eszter aranyérmes a marrákesi világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.03.29. 20:39
Ezek is érdekelhetik