Sportlövészet: Csonka, Joó és Sidi sikere a Budapest-bajnokságon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.01.06. 20:36
Címkék
Csonka Zsófia, Joó Éva és Sidi Péter is győzött a sportlövők hétvégi légfegyveres Budapest-bajnokságán.A kétnapos viadalon az olimpiai induló Csonka nagy fölénnyel nyert a pisztolyosok között: a fináléba öt kör előnnyel jutott be, amit a záró tíz lövés során tovább növelt, így 480,2 körrel, nagy fölénnyel nyert.Nem volt igazi ellenfele a szintén pekingi résztvevő Sidi Péternek sem.A komáromiak Európa-bajnok puskása 594 körös alap után már biztos lehetett győzelmében, hiszen a fináléra szerzett ötkörös előny szinte garantálta a sikert, amit magabiztosan szerzett meg.Joó Éva női légpuskában szerzett első helye is papírformának számít, még akkor is, ha ott volt a mezőnyben az olimpiai induló Tóth Anita.Joó az alapversenyt 394, míg Tóth 392-vel tudta le, a fináléban pedig a tapasztalt klasszis kiváló, 104,1 körrel rukkolt elő, így a döntőben 102,5-t produkált újpesti lövőnek nem volt esélye ellene.
Legfrissebb hírek

Faluvégi Dorottya: Segít, ha elfogadom, a csőd és a sérülés is a versenysport része

Kézilabda
25 perce

Kilencven éve született Dömötör Zoltán, aki nem lőtt – ejtett

Népsport
48 perce

Megérkezett a MotoGP mezőnye Magyarországra – képgaléria

Egyéb autó-motor
1 órája

Bondárék a második fordulóban búcsúztak Monterreyben

Tenisz
1 órája

RG-vb: Lovász Luca 17. lett labdával

Egyéb egyéni
1 órája

Borbély Balázs: Úgy kell játszani, hogy a bécsi meccsre is maradjon esély

Európa-konferencialiga
2 órája

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
8 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik