Vívó-vb, Szentpétervár: férfi tőrben korán kiestek a magyarok

Vágólapra másolva!
2007.09.30. 12:55
Mindkét 64-es táblára felkerült magyar vereséget szenvedett az első fordulóban a szentpétervári vívó-világbajnokság férfi tőr versenyében: Mazza Lorenzót japán, Szabados Gábort egyiptomi rivális győzte le.
Mazza ellenfele, Csida Kenta világranglistás helyezése alapján kiemelt volt, ennélfogva ő számított a párharc esélyesének. A magyar tőröző jól kezdett, 2-1-re vezetett, a folytatásban azonban az ázsiai vívó érvényesítette a papírformát, 3-7-re, majd 4-13-ra alakult az állás, a vége pedig 7-15 lett.Szabados Mosztafa Nagatival vívott, s nem tűnt elérhetetlennek számára a győzelem. Az asszó elején azonban minden eldőlt, a magyar tőröző 0-6-nál adta az első tust. Lassan mozgott, kevés ötlettel vívott, így a későbbiekben is inkább az történt a páston, amit az egyiptomi elképzelt. 2-11 után Szabadosnak akadt ugyan néhány jó akciója, de Nagati így is magabiztosan nyert (7-15). Szabados 38., Mazza 51., a selejtezőben búcsúzó Berjozkin Anton és Bíró Péter pedig 87., illetve 112. lett."Az elmúlt időszak eredményei alapján azt lehet mondani, hogy kicsit előreléptünk, de az itteni szereplés nagyon gyenge volt - kezdte értékelését Szlovenszky István szakágvezető. - A selejtezőben Bíró Péter, a táblán Szabados Gábor blokkolt le. Utóbbit nyilván megzavarta, hogy az asszóvezető a mérkőzése előtt kifogásolta a laméja méretét, de ez sem lehet magyarázat arra a passzivitásra, amit láthattunk tőle. Csapatban a tizenkettő közé kerülés már jó eredmény, ennél előbbi pozíció pedig csoda lenne". MTI
Legfrissebb hírek

Szabados Gábor: A kiemelt sporttámogatás a szinttartáshoz szükséges

Párizs 2024
2024.09.11. 07:56

A Paks piaci rése

Szabados-blog
2023.12.18. 10:57

A futball-világbajnokság jövője

Szabados-blog
2023.11.04. 15:13

Mi a baj a szaúdiak pénzével?

Szabados-blog
2023.08.24. 23:14

Fiatalok és jók – ez kell az új szerződéshez

Szabados-blog
2023.07.25. 10:47

Sportrádió: Most a magyar futball tényleg egy másik polcra került – Szabados Gábor

Légiósok
2023.07.01. 12:31

Sportrádió: „Az UEFA pénzügyi fair play szabályzata megbukott”

Bajnokok Ligája
2023.06.11. 21:24

MOL, Fehérvár, futballüzlet

Szabados-blog
2023.06.02. 17:56
Ezek is érdekelhetik