A futball-világbajnokság jövője

SZABADOS GÁBORSZABADOS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2023.11.04. 15:13
Az elmúlt hetekben fény derült a 2030-as és a 2034-es labdarúgó-világbajnokságok házigazdáira is, mindenki kiborzonghatta magát a három földrészes rendezésen vagy a szaúdiak újabb térhódításán, de érdemes alaposabban is átgondolni a világ legnagyobb sporteseményének jövőjét.

Nézzük előbb szakmai oldalról. A 48 csapatos létszámbővítésről már többször írtam –szinte bizonyos, hogy ez jelentősen rontani fogja a színvonalat, erősen felhígítva a mezőnyt. Konkrétabban, 12 négycsapatos csoport lesz, várhatóan minden csoportban két gyengébb csapattal: egy olyannal, mint az eddigi vb-k leggyengébbjei, valamint egy náluk is gyengébbel, a feltöltésnek köszönhetően. Emiatt a csoportmérkőzések nagyon kiegyenlítetlen küzdelmet hozhatnak: az esélyesek könnyedén léphetnek tovább és/vagy jóval kevésbé veszik komolyan ezeket a meccseket, mint korábban. Mivel az elődöntőig jutó topcsapatoknak az eddigi hét helyett már nyolc meccset kell vívniuk, a szakvezetőknek külön kell figyelniük a pihentetésre, ezért a csoportmeccseken többször is láthatjuk majd náluk a tartalékokat – a legjobbakat meg az egyenes kieséses szakaszon vetik csak be.szinte bizonyos, hogy ez jelentősen rontani fogja a színvonalat, erősen felhígítva a mezőnyt. Konkrétabban, 12 négycsapatos csoport lesz, várhatóan minden csoportban két gyengébb csapattal: egy olyannal, mint az eddigi vb-k leggyengébbjei, valamint egy náluk is gyengébbel, a feltöltésnek köszönhetően. Emiatt a csoportmérkőzések nagyon kiegyenlítetlen küzdelmet hozhatnak: az esélyesek könnyedén léphetnek tovább és/vagy jóval kevésbé veszik komolyan ezeket a meccseket, mint korábban. Mivel az elődöntőig jutó topcsapatoknak az eddigi hét helyett már nyolc meccset kell vívniuk, a szakvezetőknek külön kell figyelniük a pihentetésre, ezért a csoportmeccseken többször is láthatjuk majd náluk a tartalékokat – a legjobbakat meg az egyenes kieséses szakaszon vetik csak be.

Még a televíziós nézettség is csökkenhet a csoportmérkőzések idejére, annyira érdektelenné válhatnak ezek a találkozók, de ebben az esetben a FIFA számára a mennyiség felülírja a minőséget. Jóval több mérkőzést játszanak ugyanis a vb-n, 64 helyett 104-et, azaz közel a dupláját – csak csoportmeccsből 72 lesz, vagyis több, mint az összes eddigi meccs együttvéve... Hiába lenne tehát egy csoportmérkőzés átlagos nézettsége alacsonyabb, mint eddig, az össznézettség vélhetően nőni fog, a FIFA-nak meg csak ez a lényeg. Meg persze az, hogy a plusz kvótákhoz jutó földrészek országai Gianni Infantino elnököt támogassák továbbra is.

Viszont a több csapat és a több mérkőzés elképesztően megnöveli a rendezési-szervezési költségeket és munkamennyiséget. Több stadion, nagyobb infrastruktúra kell, mindezt csak egy kicsivel nagyobb időkeretbe belesűríteni pedig sokkal bonyolultabb, nehezebb szervezést jelent. Amit most a2030-as vb kijelölésénélláttunk a többországos, több földrészes rendezéssel, az nem egy egyszeri kivétel, hanem innentől a sztenderd. Oké, a három kontinens és hat ország tényleg extrém a százéves évforduló miatt, de a két-három házigazda gyakorlatilag alapbeállítás lesz ezentúl a futball-vb-re – egyetlen országnak túl nagy falat ez, amennyiben racionálisan, a hosszú távú megtérülést is figyelembe véve akar valaki pályázni a tornára.

Nem véletlen, hogy az első 48 csapatos vb-t még az Egyesült Államok sem vállalta egyedül, inkább bevonták Kanadát és Mexikót, pedig ha az amerikaiak sem, akkor ki...? (Az ő lehetőségeiket amúgy jól jellemzi, hogy a 2026-os vb-n egyetlen olyan stadiont sem terveznek használni, amelyet 1994-ben már használtak, hanem csupa újat.)

Az előbbi kérdésre persze már megkaptuk választ:Szaúd-Arábia simán bevállaljaegyedül is a 48 csapatot. Mondhatni, ez az egyetlen alternatívája a többországos rendezésnek: azok az országok, amelyeknél a gazdasági racionalitás sokkal kevésbé érvényesül, a sporton keresztül alakított országimázs pedig látszólag minden pénzt megér. Egy-két évvel ezelőtt még úgy tűnt, hogy Kína lesz ez a vállalkozó, ők most visszavettek a tempóból, de a szaúdiak helyettük is nyomják a gázt. A FIFA politikája egyértelműen ebbe az irányba tereli a világbajnokságot – az újgazdag „pénzeszsákokon” kívül csak a társas rendezés jöhet szóba, de így legalább még a szaúdiaknak is örülni lehet, mert legalább egy országban van a torna. Persze egy idő után még ezek az országok is elfogynak, hiszen még az Arab-öbölben sincs nagyon más a szaúdiakon kívül, aki ezt vállalni tudná. (Katar is már nemet mondott egyszer a 48 csapatra, amikor Infantino rá akarta venni őket, még jóval 2022 előtt.) De Kína előbb-utóbb sorra kerül, talán még India is – a kontinensek rotációja miatt persze elvileg nem lehetne egymás után több ázsiai ország, de nyilván erre is van megoldás.

Nem mellesleg, a futball-vb-k melletti (vagy inkább utáni) legnagyobb sportesemény, a nyári olimpia jövője is hasonló lehet, azaz vagy a pénzeszsákok, vagy a közös rendezés lehet a megoldás. Amíg azonban a FIFA igyekszik a maximumot kisajtolni a futball-vb-ből a létszámnöveléssel, addig a NOB-ban határozottan megvan a szándék az olimpia racionalizálására, erről szólt az Agenda 2020 program is, de kérdéses, hogy mennyire tudják ezt átültetni a gyakorlatba. Az már látszik, hogy a jövőben városok helyett inkább régiók fognak pályázni, nagyobb területen elosztva a létesítményeket (már jövőre a párizsi olimpián is, ahol többek közt Lille is szinte „társrendező” lesz), de szerintem nincsen távol a határokon átnyúló, több országot érintő régiók pályázata sem. (A 2026-os, olaszországi téli olimpián is tervben van márausztriai helyszínekhasználata, még ha kényszerűségből is.)

A futball-vb-re visszatérve: biztosan sokaknak nem tetszik a hagyományok felborulása, az új divatú rendezési elvek, de megígérhetem, hogy ha a magyar válogatott végre újra kijut egy világbajnokságra, akkor ez az elvek a legkevésbé sem fognak érdekelni senkit sem...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik