Vívás: a női tőrözők az olimpiai kvótára hajtanak

Vágólapra másolva!
2007.09.25. 21:03
A pénteken kezdődő szentpétervári világbajnokság a női tőrözők számára egyet jelenthet a pekingi rajtengedéllyel. A nyáron Európa-bajnoki aranyérmet szerzett csapat (Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Újlaky Virginie) vezeti a kvalifikációs ranglistát, így ha a vb-n eljutnak az elődöntőig, már olimpiai résztvevőnek érezhetik magukat.
Farkas József
Farkas József

„Az Ausztria elleni nyolcaddöntő után következik a számunkra legfontosabb mérkőzés: a negyeddöntő. A németek vagy a koreaiak ellen vívunk majd. Tulajdonképpen mindegy, melyikükkel, ha jó állapotban állunk fel ellenük, bármelyik csapatot legyőzhetjük, és akkor már kvótásként, felszabadultan vívhatunk a döntőbejutásért” – nyilatkozta az utolsó edzések egyikén, két asszó között Knapek Edina (képünkön).

„Jó kis csapat a mienk, összetartunk, a felkészülés is rendben volt, optimista vagyok. A közös siker esetén egyéni céljaink is megvalósulnak, hiszen csak a csapatkvalifikáció révén juthat ki mind a négyünk Pekingbe” – mondta a Honvéd Humán Rent versenyzője, aki hozzátette, a szentpétervári világbajnokság különleges abból a szempontból, hogy szinte minden a csapatversenyről szól majd.

Knapek azért egyéniben is szeretne jól szerepelni, azaz bejutni a legjobb nyolc közé. (B. R.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik