Kajak-kenu, ifi és U23 Eb: tucatnyi érem Belgrádból

Vágólapra másolva!
2007.09.02. 23:44
Kiemelkedő teljesítményt nyújtva 9 arany-, 1 ezüst és 2 bronzéremmel zárta a belgrádi ifjúsági és U23-as Európa- bajnokságot a magyar válogatott, ebből az U23-as csapat 6 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzéremet, az ifjúsági együttes pedig 3 aranyémet nyert.
A vasárnapi 500 méteres finálékban az U23-asoknál az első helyen végzett egyesben Boros Gergely és Kozák Danuta, valamint a Boros, Sík Márton kajak páros, míg a Kozák Danuta, Szabó Gabriella női kajakos duó ezüst-, a Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály kenu páros bronzérmet szerzett."A férfi kajakban Boros Gergő duplázása a csoda kategóriájába tartozik – mondta Nagy László, az U23-as válogatott vezetőedzője. – Boros ötven perc különbséggel nyert egyesben, majd párosban egy olyan mezőnyben, amelyben számos felnőtt vb-résztvevő volt. Állítom, Boros Gergő és Sík Márton a felnőtt mezőnyben immár a közeljövő embere, a pekingi olimpia talán csak részben, de a londoni olimpiai mindenképp róluk szól majd.""Természetesen csak akkor, ha ilyen elszántan versenyeznek, és így fejlődnek. Kozák Danuta egyesben szintúgy remekelt, párosban pedig Szabóval csak a felnőtt vb bronzérmese tudott eléjük kerülni. A kenusoknál ezúttal is a páros döntő sikerült igazán jól: az ezres győzelem után ezúttal a harmadik helyen végeztek a Sáfrán testvérek, ami a kenu négyes szombati bronzérmével is számolva, becsületreméltó teljesítmény."Az ifjúságiaknál is parádéztak a csapathajók. Dira Zsófia szombati egyesbéli sikere után győzött a Dira, Groholy Orsolya páros és a Csernák Edina, Szabó Petra, Szakolczay Fédra, Groholy Orsolya alkotta négyes."Három aranyérmet előre aláírtam volna – mondta Weisz Róbert, az ifjúsági válogatott vezetőedzője. – A vb után ezen a világversenyen is a női kajakosok nyújtottak igazán kiemelkedő teljesítményt. A női szakág minden tagja Európa-bajnok lett, Dira Zsófia és Groholy Orsolya ráadásul két-két aranyérmet nyert. A férfi kajakosok és a kenusok is becsülettel helyt álltak, de szeretném, ha jövőre a két férfi szakágban is előre lépnénk. A magyarok és a németek kivételével minden európai ország a vb-csapatával vett részt a belgárdi kontinensbajnokságon, és jó jel, hogy egy papíron kevésbé erős válogatottal is eredményesek tudtunk lenni, miközben fő riválisaink, a németek egyetlen érmet szereztek."
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik