Marozsán a negyeddöntőben búcsúzott Belgrádban

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.11.07. 16:35
Fotó: Getty Images
Marozsán Fábián a negyeddöntőben búcsúzott a 829 ezer euró (340 millió forint) összdíjazású belgrádi kemény pályás férfi tenisztornától.

A világranglistán 59. helyezett magyar játékos a nyitókörben, vasárnap 2:6, 7:6, 7:5-tel búcsúztatta a kínai Sang Csün-csenget (51.), a legjobb 16 között pedig szerdán a hazai közönség előtt szereplő Dusan Lajovicsot (86.) verte 6:3, 6:2-re.

A negyeddöntőben egy újabb hazai játékos, a vajdasági magyar Laslo Djere (Györe László, 141.) következett Marozsánnak, aki az első szettben számára a legrosszabbkor, 4:5-nél veszítette el az adogatását, így nem volt esélye javítani.

A második szett gyors Djere-brékkel indult, és a szerbiai játékos Marozsán nem sokkal későbbi, újabb elveszített adogatójátékával biztosította be 69 perc alatt a győzelmét.

„Az elején fej fej mellett haladtunk, egy árnyalattal talán én voltam stabilabb, és azt éreztem a testbeszédén is, hogy nincs annyira ott a meccsen. Azt gondoltam, csak idő kérdése, mikor jön az a fordulópont, hogy elveszem a szerváját. A végén mégis ő brékelt engem, nem tudom, ettől én törtem-e meg, vagy őt hoztam-e fel mentálisan, de elkezdett nyílni közöttünk az olló az ő javára” – nyilatkozta menedzsmentje közleményében Marozsán, aki emellett méltatta is riválisa játékát. Elmondta, Djere sérülése után úgy tűnik, ismét felvette a fonalat, és Belgrádban, hazai közönség előtt mérkőzésről mérkőzésre egyre jobban játszott.

„Megnéztük a szerdai meccse végét, és azt gondoltam, ennél jobban fogom tudni alkalmazni a taktikát, amit megbeszéltünk, de nagyon jó napja volt, a szervái is jöttek, remekül teniszezett” – tette hozzá a magyar éljátékos, s azt is elmondta, bár hullámzó volt a szezon, rengeteget tanult ő is és csapata is, annak pedig örül, hogy egy olyan viadallal zárja a szezont, ahol két mérkőzést tudott nyerni.

A belgrádi viadal volt Marozsán Fábián idei utolsó ATP-tornája, még egy csapatverseny vár rá Franciaországban, majd bő egyhetes pihenő után megkezdi öthetes felkészülését a következő idényre.

TENISZ
ATP 250-ES TORNA, BELGRÁD
NEGYEDDÖNTŐ
Laslo Djere (Györe László, szerbiai)–Marozsán Fábián 6:4, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Valkusz Máté nyerte meg a nyíregyházi tenisztornát

Tenisz
7 órája

Stollár Fannyék elveszítették a nottinghami páros elődöntőt

Tenisz
Tegnap, 20:02

Bondár megnyerte az első selejtezőjét Eastbourne-ben

Tenisz
Tegnap, 19:05

Udvardy Panna ITF-tenisztornát nyert Franciaországban

Tenisz
Tegnap, 17:56

Nem indul Wimbledonban a világranglista 15. helyezettje

Tenisz
Tegnap, 14:11

A US Open után visszavonul Petra Kvitová

Tenisz
2025.06.19. 21:04

Kiesett Marozsán a hallei tenisztornán

Tenisz
2025.06.19. 16:13

Tenisz: Marozsán továbbjutott Halléban

Tenisz
2025.06.16. 14:15
Ezek is érdekelhetik