Öbölátúszás Eb-ezüstérmessel és Guinness-csúcs-kísérlettel

Vágólapra másolva!
2007.07.26. 00:08
Címkék
Több mint ezer előnevezés érkezett az idei Öbölátúszásra, amelyet szombaton rendeznek meg a hagyományos színhelyen: Balatonfüred és Tihany között.
A rajtig, a verseny napján egészen 13 óráig még lehet jelentkezni - hangzott el a Magyar Hosszútávúszó Szövetség és a Marathon Club szervezésében zajló hétvégi esemény szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is a balatonfürdei Marina Hotel strandja ad otthont a rendezvénynek, amelyre 9-től déli 1 óráig várják az úszókat.A szerdai sajtótájékoztatón Németh Zsolt, a Magyar Hosszútávúszó Szövetség főtitkára kiemelte, hogy az új névadó főszponzornak köszönhetően port.hu néven futó Öbölátúszást ezúttal párhuzamosan az országos bajnoksággal párhuzamosan rendezik meg, ezért várhatóan a korábbinál kevesebb profi úszó áll majd rajthoz, jóval többen lesznek a hobbisportolók.Azért így is lesz képviselőjük a versenysportolóknak, mégpedig Kovács Rita Eb-ezüstérmes, valamint Gercsák Csaba ifjúsági Eb-negyedik, olimpiai kerettag hosszútávúszó révén. Érdekesség, hogy Gercsák délelőtt még a budapesti medencés bajnokságon, a Komjádi uszodában teljesíti az 1500 métert, és délután kapcsolódik be a balatoni szabadidősport-rendezvénybe.A tájékoztatón Németh Lajos meteorológus megnyugtatta az úszni vágyókat, hogy kellemes levegő és vízhőmérséklet várható szombaton, és az újabb széllel érkező pénteki hidegfront is távozik addig az országból, így nem lesz akadálya az öbölátúszásnak. Célba éréskor minden résztvevő emblémás pólót kap ajándékba, emellett díjazzák az abszolút 1-3. helyezett férfi, illetve női indulót. 12:30-kor indul az a futam, amelyen eldől az idei hosszútávú felnőtt- és utánpótlás-bajnoki cím 3,5 km-en, emellett az egész napi eredmény alapján szeniorbajnokokat is avatnak.Az Öbölátúszás kísérő programjaként "A legtöbb gipsszel fürdőző ember a Balatonban" elnevezésű Guinness-rekord-kísérletet 11 és 12:15 óra között tervezik a rajthely mellett. MTI
Legfrissebb hírek

Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

Angol labdarúgás
15 perce

Országúti kerékpáros vb: Vingegaard idén sem indul

Kerékpár
15 perce

Megvan a rég keresett csatár: Leverkusenből igazolhat az AC Milan

Olasz labdarúgás
19 perce

Nem változott az ETO kezdőcsapata a Kl playoffkörében az AIK elleni visszavágóhoz képest

Európa-konferencialiga
43 perce

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
1 órája

Vízilabda: önbizalommal telve várhatják az Eb-negyeddöntőt az U18-asok

Utánpótlássport
1 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
1 órája

Úszás: magyarok nélküli csütörtök este az ifjúsági világbajnokságon

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik