Öttusa Világkupa, Róma: három magyar került be a női döntőbe

Vágólapra másolva!
2007.06.25. 19:59
Címkék
Mindhárom magyar induló bejutott a női döntőbe az öttusázók római Világkupa-versenyén.
A csapattól származó információ szerint az 55 fős mezőny két csoportban küzdött a szerdai szereplés lehetőségéért. Az A-ban Vörös Zsuzsanna bizonyult a legjobbnak, Máthé Vivien hetedik lett, a B-ben Füri Csilla ugyancsak hetedikként zárt. Vörös 181 körös jó lövészettel és 1128 pontos kimagasló vívással két szám után kedvező helyzetbe került, így az úszásban és a futásban már nem kellett megerőltetni magát. A versenyzőket meglehetősen próbára tette a nagy hőség, a zárószám rajtjánál 37 fok volt árnyékban.Kedden a férfiak döntőjét rendezik, a mezőnyben ott lesz Tibolya Péter, Fülep Sándor és Németh Róbert.
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
33 perce

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
45 perce

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
1 órája

Úszás: ifjúsági világbajnokság Romániában 13 magyarral

Utánpótlássport
1 órája

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
2 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
2 órája

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
3 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
3 órája
Ezek is érdekelhetik