Kajak-kenu Európa-bajnokság: útra kész a magyar csapat

Vágólapra másolva!
2007.06.25. 13:58
Címkék
A magyar válogatott kedden utazik el a spanyolországi Pontevedrába, ahol csütörtöktől vasárnapig rendezik az idei kajak-kenu Európa-bajnokságot, amelyen hagyományosan a jó szereplés reményében szállnak vízre a küldöttség tagjai. A szövetség (MKKSZ) hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott: kilenc női és 17 férfi kajakos, valamint 13 kenus alkotja az együttest.
Angyal Zoltán
Angyal Zoltán
Angyal Zoltán
Angyal Zoltán

"Nem lesz egyszerű verseny, hiszen két fontos szempontnak is meg kell felelni, az egyik ezek közül az eredményesség. Másrészt az Eb fontos állomása a hazai válogatórendszernek, hiszen aki itt az első három között végez, az már indulója az augusztusi, duisburgi olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak" - mondta Angyal Zoltán szövetségi kapitány, aki hozzátette: reméli, hogy az ötkarikás számokban már a kontinensviadalon kialakul a vb-csapat és minél kevesebb számban kell majd újabb válogatót rendezni.

A szakember elárulta még, hogy a pálya és a szokatlan időrend valószínűleg nehéz feladat elé állítja a versenyzőket, de igyekeznek majd megoldani a felmerülő problémákat.

"A pálya nagyon rövid és ráadásul nincs felevező sáv, így a bemelegítés nem lesz egyszerű, nehéz körülményekre számítunk. A versenyek minden nap 11 órakor, illetve délután öt és hat órakor rajtolnak, ez is szokatlan, hiszen jóval korábban szoktak kezdődni a futamok" - fogalmazott.

Az Eb-ről a szervezők hibájából nem lesz televíziós közvetítés - emiatt a magyar szövetség panasszal él az európai szövetség vezetőinél -, de a Magyar Rádió élőben számol be a szombat-vasárnapi döntőkről. (MTI)

A PONTEVEDRAI KAJAK-KENU EURÓPA-BAJNOKSÁGON INDULÓ MAGYAR CSAPAT:

FÉRFI KAJAK
K-1 1000 m: Benkő Zoltán
K-2 1000 m: Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor
K-4 1000 m: Gyökös Lajos, Kökény Roland, Vereckei Ákos, Horváth Gábor
K-1 500 m: Vereckei Ákos
K-2 500 m: Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor
K-4 500 m: Sík Márton, Boros Attila, Csamangó Attila, Bozsik Gábor
K-1 200 m: Gyertyános Gergely
K-2 200 m: Molnár Péter, Boros Gergely
K-4 200 m: Kadler Viktor, Beé István, Gyertyános, Babella Balázs
NŐI KAJAK:
K-1 1000 m: Kovács Katalin
K-2 1000 m: Kozák Danusia, Szabó Gabriella
K-4 1000 m: Paksy Tímea, Fazekas Krisztina, Keresztesi Alexandra, Benedek Dalma
K-1 500 m: Kovács Katalin
K-2 500 m: Paksy Tímea, Benedek Dalma
K-4 500 m: Paksy Tímea, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina, Patyi Melinda
K-1 200 m: Janics Natasa
K-2 200 m: Paksy Tímea, Patyi Melinda
K-4 200 m: Paksy Tímea, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina, Patyi Melinda
KENU:
C-1 1000 m: Vajda Attila
C-2 1000 m: Kolonics György, Kozmann György
C-4 1000 m: Metka Márton, Mike Róbert, Sáfrán Mátyás, Balázs Gábor
C-1 500 m: Vajda Attila
C-2 500 m: Kolonics, Kozmann
C-4 500 m: Sarudi Pál, Balázs Péter, Joób Márton, Horváth Gábor
C-1 200 m: Bozsik Attila
C-2 200 m: Horváth Gábor, Fürdök Gábor
C-4 200 m: Sarudi Pál, Balázs Péter, Joób Márton, Horváth Gábor
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
33 perce

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
45 perce

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
1 órája

Úszás: ifjúsági világbajnokság Romániában 13 magyarral

Utánpótlássport
1 órája

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
2 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
2 órája

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
3 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
3 órája
Ezek is érdekelhetik