Öttusa Európa-bajnokság: Horváth Viktor került az élre

Vágólapra másolva!
2007.06.09. 18:51
Címkék
Négy szám után Horváth Viktor áll az élen a rigai öttusa Európa-bajnokság hagyományos versenyében. A lovaglásig vezető Balogh Gábor visszacsúszott az ötödik helyre, míg Tibolya Péter nyolcadikként, Fülep Sándor pedig tizedikként vághat neki a 3000 méteres futásnak.
Horváth hibátlan, szintidőn belüli, 1200 pontos lovaglásának köszönheti, hogy átvette a vezetést. Rajta kívül senkinek sem sikerült rontott ugrás nélkül teljesítenie a pályát. Majdnem ilyen jól szerepelt az egyéni induló Tibolya is, aki csupán egy akadályt vert le (1172 pont) lovával, noha azt előzőleg nehezen kezelhetőnek ítélték a szakemberek."Munkás" társ jutott Baloghnak is. A címvédő ennek ellenére az elején remek tempóban, hibátlanul haladt, a hatodik akadálynál azonban a ló megállt, Balogh még helyből elugratta, hogy rombolás helyett csak verés legyen, ezt követően viszont sorra hullottak le a lécek. Bár a lendület megvolt, a lóban érzékelhetően benne maradt a rossz élmény és egymás után húzta az akadályokat. Balogh a végére még összeszedte, de hét rontással zárt (1004), ezzel elúszott három szám utáni jelentős előnye.Fülep Sándor öt hibával (1060) fejezte be szereplését, lova nagy tempóban vágtázott, s több alkalommal nem ugrott elég magasra.A negyedik számot Horváth nyerte, mögötte három 1172 pontos lovas, a svéd Michael Brandt, a lengyel Bartosz Majewski, illetve Tibolya következett. Fülep teljesítménye a 20., Baloghé a 24. legjobb volt.Az utolsó szám, a futás magyar idő szerint 18:15 órakor kezdődik.
Az állás négy szám után, egyéni:
1. Horváth Viktor 4552 pont
2. Marcin Horbacz (lengyel) 4524 - 7 mp hátrány a futás rajtjánál
3. Rusztem Szabirhuzin (orosz) 4476 - 19 mp h.
4. Dmitro Kirpuljanszkij (ukrán) 4464 - 22 mp h.
5. Balogh Gábor 4456 - 24 mp h.
6. Andrej Mojszejev (orosz) 4456 - 24 mp h.
...8. Tibolya Péter 4444 - 27 mp
10. Fülep Sándor 4364 - 47 mp h.
Az állás négy szám után, egyéni:
1. Horváth Viktor 4552 pont
2. Marcin Horbacz (lengyel) 4524 - 7 mp hátrány a futás rajtjánál
3. Rusztem Szabirhuzin (orosz) 4476 - 19 mp h.
4. Dmitro Kirpuljanszkij (ukrán) 4464 - 22 mp h.
5. Balogh Gábor 4456 - 24 mp h.
6. Andrej Mojszejev (orosz) 4456 - 24 mp h.
...8. Tibolya Péter 4444 - 27 mp
10. Fülep Sándor 4364 - 47 mp h.
Csapat:
1. Magyarország 13372
2. Oroszország 13292
3. Fehéroroszország 13048
Legfrissebb hírek

MotoGP-gyorstalpaló 1. rész

Egyéb autó-motor
20 perce

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
33 perce

Vasárnapi sportműsor: három meccs az NB I-ben, forduló az NB II-ben és az NB III-ban is

Minden más foci
7 órája

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
7 órája

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
8 órája

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
8 órája

Saját élőink – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Szombat esti kohászat – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik