Erdőtelepítési-projekt, a közlekedés mérséklése, légszennyezés
„A világ szeme egyre jobban Peking felé fordul” – mondta Hein Verbruggen, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Koordinációs Bizottságának elnöke 2007. április 19-én, a testület nyolcadik látogatásakor Pekingben. A haladás, amit az utóbbi hónapokban tapasztaltak, arra a következtetésre juttatta a Koordinációs Bizottságot és a pekingi, XXIX. Olimpiai Játékok Szervezőbizottságát, hogy a 2008-as játékok szervezésének egy komoly mérföldkövéhez érkeztek.


További részletekbe bocsátkozva Verbruggen kifejtette, hogy Kína és a Szervezőbizottság igen nagy környezeti kihívással is szembenéz.
„Senki sem tagadhatja, hogy egy ilyen dinamikus és gyorsan fejlődő gazdaság magával hoz bizonyos problémákat, amelyek kiküszöbölésére megfelelő tervek kellenek, hogy ne legyen rosszemlékű ez a világszínvonalú verseny."
"Mi csak bátorítani tudjuk őket, hogy ésszerű tervekkel minél hamarabb szálljanak szembe ezekkel a problémákkal. Problémák alatt elsősorban a szmogra gondolok, nem ez lenne az első eset, hogy megfelelő intézkedésekkel sikerülhetne visszaszorítani a légszennyezést, Los Angeles és Szöul a két élő példa erre a sikerre."

Ezeket a kezdeményezéseket jórészt már a pályázat során „beígérte” a Szervezőbizottság és a helyi önkormányzat már 2001-ben, hogy a világ legkiválóbb sportolói a legkiválóbb körülmények között készülhessenek a nagy megmérettetésekre.
A Koordinációs Bizottság nyolcadik látogatását kommentálva, a Szervezőbizottság elnöke, Liu Qi rámutatott.
"A 2007-es kritikus év az Olimpiai Játékok előkészületei során. A kínai kormány és Hi Jintao elnök konkrét utasításai segítségével a Szervezőbizottság fáradtságos munkát végez azért, hogy részletesen és hatékonyan folyjanak az előkészületek a 2008-as Olimpiára."
Legfrissebb hírek

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája
Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete
Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35
Ezek is érdekelhetik