Aranyérmes a Fülep, Kállai, Horváth alkotta magyar férfiváltó

KRASZ EMILKRASZ EMIL
Vágólapra másolva!
2006.11.22. 08:49
Aranyérmet szerzett a Horváth Viktor, Fülep Sándor, Kállai Ákos összeállítású együttes a guatemalavárosi öttusa-világbajnokság férfi váltóversenyében. A második helyen a fehéroroszok végeztek, a dobogó harmadik fokára pedig a kínaiak állhattak fel a 16 csapatos mezőnyben. A magyarok ezt megelőzően világbajnokságon ilyen összeállításban 2001-ben Millfieldben és tavaly Varsóban győztek ebben a számban. 2003-ban Pesaróban a Balogh Gábor, Horváth, Kállai trió nyert.
Az éremtáblázaton egy arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel a harmadik helyen végzett a magyar válogatott
Reuters
Az éremtáblázaton egy arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel a harmadik helyen végzett a magyar válogatott
Az éremtáblázaton egy arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel a harmadik helyen végzett a magyar válogatott
Reuters
Az éremtáblázaton egy arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel a harmadik helyen végzett a magyar válogatott

Aranyérmes nyilatkozatok

Horváth Viktor: Kicsit nehezebb volt nyerni, mint máskor.
Kállai Ákos: Korábban többször úgy nyertünk, hogy az első négy számban jelentős előnyt szereztünk, aztán a végén már nem kellett mindent kiadni magunkból. Most nagyot kellett futni, de nem bánom, mert legalább bebizonyítottuk, hogy így is tudunk győzni.
Fülep Sándor: Minden számban jól szerepeltünk, nem hibáztunk sehol. Nem volt könnyű a fehéroroszok után lovagolni, tudtuk, ha rontunk, elúszhat az aranyérem.
Pálvölgyi Miklós, szövetségi kapitány: Ez egy hatalmas csapat. Ma is bizonyították, hogy mennyire együtt vannak, egymásért futottak a végén.
A lövészetet követően a fehéroroszok álltak az élen, bár mindössze 12 ponttal vezettek a mieink előtt, ami "körökben" mérve csupán egy találatnyi külöbséet jelent.

A második számot, a vívást követően már a magyar csapat került az élre, miután ezt a számot megnyerték. De mivel a riválisok is tartották a lépést - az oroszok a második, a fehéroroszok a harmadik helyen zártak - nem alakult ki nagy különbség, éles maradt a verseny.

Jöhetett a medence és az úszás, ahol a papírformának megfelelőn a britek nyertek - közvetlenül az oroszok és a kínaiak előtt -, mi viszont csak a hatodikon végeztünk. Ennek ellenére összetettben megőriztük vezető pozíciónkat.

A lovaglásban az aranyesélyes kihívókat követően előbb Horváth, majd Fülep, végül pedig Kállai is rontás nélkül ment végig, így a fehéroroszokkal szembeni nyolc futómásodperces előnyünk maradt, az oroszok szemben viszont több mint egy percre nőtt.

Éremtábla
arany ezüst bronz
Lengyelország 3 - -
Litvánia 2 - 1
Magyarország 1 2 1
Nagy-Britannia - 2 -
Fehéroroszország - 1 -
Ukrajna - 1 -
Csehország - - 1
Egyiptom - - 1
Kína - - 1
Oroszország - - 1
Utóbbiak ekkor már a dobogóról is leszorultak, oda hibátlan lovas-teljesítménnyel azok a kínaiak jöttek fel, akik az úszást követően még csak a hatodik helyen álltak.

A futásban már az elsőként futó magyar Horváth Viktor gyakorlatilag elrendezett minden izgalmat, az őt követő Kállai már 18 másodperccel hamarabb indulhatott, mint a fehéroroszok második embere. A magyarok a futószámban a nyolcadik legjobb időt érték el, a leggyorsabbak a csehek voltak, őket az amerikaiak és a litvánok követték.

A kínaiak meglepetésre megőrizték harmadik helyüket. Mögöttük az amerikaiak, az oroszok, majd a csehek futottak a célba. A hagyományos versenyben remeklő litvánok nyolcadikak lettek.

A Balogh Gábor nélkül felálló magyar férficsapat remekül teljesített a vb-n, hiszen a váltóarany mellett egyéniben és csapatban is ezüstérmet szerzett. A nők viszont csupán egy bronzéremmel zártak, azt a csapatversenyben szerezték, ami elmaradt a várakozásoktól. A nőknél mindhárom aranyérmet a lengyelek szerezték meg.

GUATEMALAVÁROS, VB, FÉRFI VÁLTÓVERSENY:

  • 1. Magyarország (Hováth Viktor, Fülep Sándor, Kállai Ákos) 5460 pont (lövészet: 276 kör/1216 pont, vívás: 79 győzelem/56 vereség/808 pont, úszás: 2:53.74 perc/1256 pont, lovaglás: 1200 pont, futás: 14:05.82 perc/980 pont)
  • 2. Fehéroroszország (Mihail Prokopenko, Dmitrij Meljah, Jahor Lapo) 5400 (273/1180, 76/59/772, 2:50.55/1296, 1200, 14:12.80/952)
  • 3. Kína (Csien Csen-hua - Quian Zhenhua, Rung Kao-zsung - Rong Cao Zhong, Li Liu-csen - Li Liu Jen) 5356 (264/1072, 73/62/736, 2:49.40/1308, 1200, 13:50.58/1040)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik