MOB: az asztaliteniszezőknél minden nagyon szép

Vágólapra másolva!
2006.06.14. 14:35
Címkék
A MOB sportági konzultációján az asztaliteniszezők képviseletében Juhos József igazgató másfél évtizedes szövetségi munkája során első ízben mondta ki azt, hogy gyakorlatilag minden rendben van. „Bárkihez fordulunk, teljesítik a kívánságainkat, a pályázatainkat pozitívan bírálják el, és ehhez jött még a dortmundi csapatvilágbajnokság, amely minden szempontból fantasztikusan sikerült” – közölte az igazgató, utalva arra, hogy a női csapat a hatodik helyen végzett, a férfiak bejutottak az elitligába.
Meggyesi Bálint
Meggyesi Bálint

A szövetség főtitkárát, Faragó Juditot pedig a nemzetközi szövetség alelnökévé választották (továbbá egy kint, négy évre aláírt szponzori szerződés értelmében a szövetség kap 20 asztalt kompletten felszerelve).

Juhos elsősorban a helyezések miatt áradozott: minthogy Pekingben csapatolimpiát rendeznek (páros helyett), rendkívül értékes a nők hatodik helye. Különösen úgy, hogy „egyrészt Bátorfi Csilla nem volt velünk, másrészt szinte nincs olyan európai ellenfél, amelyben ne játszana legalább egy kínai, akkor pedig pezsgőt bontottunk, amikor kiderült, hogy osztrákoknál játszik egy tősgyökeres osztrák lány is.”

A fiúk feljutása szintén elképesztő bravúr, hiszen ma már egy, a világranglistán 1000. hely környékén álló ausztrál ellen is vért kell izzadni a döntő szettben.

A jó szereplés mindazonáltal nem váratlan: a rendkívül ambiciózus fiatal kapitány, Harczi Zsolt vezérletével manapság annyi edzést tartanak a válogatottaknak, mint anno a fénykorban, Berczik Zoltán idejében.

Volper László szakágvezető elmondta, tavaly 274 tréningen vettek részt a kerettagok, az idén már túlvannak a 80-on, és mint az egykori kapitány említette, a konzultáció időpontjában a Körcsarnokban 16 asztalon zajlik az edzés, amelyen az összes korosztályos válogatott részt vesz.

Volper – aki nemrég egy „röpke” 180 oldalas útmutatót állított össze arról, hogyan kell egy utánpótlás-versenyzőt felkészíteni 7 és 18 éves kora között – szerint is rendben mennek a dolgok. Ugyanakkor jelezte, még nagyobb előrelépésre lenne kilátás, ha egy évben a három legjobb magyar játékos elutazhatna egy kínai edzőtáborba. „Ott olyan dolgokat lehet eltanulni, amit mi, itt, a teremben nem tudunk megtanítani: Waldner is azután vált igazi klasszissá, hogy sok időt töltött ott kint.”

A magyar szövetségben természetesen igyekeznek ezt is előkészíteni, mert – Európában hovatovább utolsóként – ragaszkodnak ahhoz, hogy a nemzeti csapatban kizárólag Magyarországon született játékosokat szerepeltetnek, és nem kérnek az ázsiai importból.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik