Mexikóváros a múltat idézték, Pekingben a jövőt építik

Az ázsiai földrészen Tokió (1964) és Szöul (1988) után harmadikként a világ legnépesebb országában rendeznek olimpia játékokat három év múlva. Az előkészületek már javában zajlanak: a létesítmények épülnek, szépülnek, ismerve a kínai mentalitást és hozzáállást, nemcsak az olimpia rajtjára, hanem már jóval előtte tipp-topp lesz minden.

Így már most biztosra vehetjük: az olimpiai rajtig sok sportágban már a konkrét helyszínen megrendezésre kerülő világversenyt vagy éppen olimpiai előversenyt is minden nagyobb gond nélkül meg lehet majd tartani.

Legutóbb az olimpiai cselgáncs, illetve tékvandó versenyeknek otthon adó pekingi sportcsarnok ünnepélyes alapkőletétele történt meg, bár mintha a gyakorlati munkát ténylegesen elvégző munkásokat egyelőre szemmel láthatóan nem járná át annyira az olimpiai eszme fennköltsége, mint a kezdőlapátolást elvégző politikusokat és sportdiplomatákat.


Mexikóvárosban ezzel szemben bemutató jelleggel a múltat idézték meg, egy 3400 éves csapatsportág segítségével.
A küzdelmet a kor szokása szerint különböző rituális szokások vezették fel, majd jöhetett maga a mérkőzés, amelyet mai szemmel leginkább a gyeplabdához vagy éppen a jégkoronghoz hasonlíthatunk, köszönhetően elsősorban az ütőhasználatnak és a labdának.
Igaz, a jégen az égő labdás dolog valószínűleg nem igazán működne…


Az ősi közép-amerikai csapatsportok közül több nem volt veszélytelen, előfordulhatott a vesztes vagy adott esetben éppen a győztes csapat tagjainak a rituális feláldozása, emellett a sérülésveszély is fokozott volt. Kellő védőfelszerelés hiányában a tüzes labdával is tudni kellett bánni, valószínű a mostani bemutatóban résztvevők is jó ideig gyakorolhatták a mozdulatokat az előadás előtt.

A szervezők elképzelése szerint a 2006-s németországi világbajnokság helyszínén, a nyári döntőben is bemutatnák produkciójukat.