Kajak-kenu, maratoni vb: három magyar érem a nyitónapon

Vágólapra másolva!
2005.10.15. 18:55
Címkék
Sikeresen szerepeltek a magyar versenyzők az egyéni döntőkben az ausztráliai maratoni kajak-kenu világbajnokságon, Perthben. A mieink egy arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek.
Csabai Edvin a szóló kenusok mezőnyében magabiztosan szerezte meg nyolcadik vb-aranyérmét: a 36 kilométeres távon szinte végig vezetett, s kétség nem fért győzelméhez. Párospartnere, Györe Attila is kiválóan teljesített, hiszen a spanyol Jose Alfredo Bea mögött a harmadik helyen végzett.Női egyesben Folláth Vivien szerezte meg az ezüstérmet, csak a betegség miatt két évet kihagyó, ám parádésan visszatérő brit Anna Hemmings előzte meg.Faldum Bereneiké is megpróbálta megszorítani a lengyel Barbara Przybylskát, végül azonban a negyedik helyen ért célba.A férfi kajakosoknál a Salga István, Jámbor Attila duó ezúttal a vasárnapi páros versenyre koncentrál. A nélkülük megrendezett egyes viadal (melyet a spanyol manuel Busto nyert meg) legjobb magyarja a tizedik helyen záró Bauer Gyula volt.Az ifjúságiak futamaiban Nagy Péter Kövér Mártont megelőzve nyert C-1-ben, míg a lányoknál Csipes Tamara szerzett ezüstérmet.A kajakosoknál Bak Ádám a 8., Péter Kristóf a 11. helyen végzett. Vasárnap mindhárom szakágban a párosok versenyeit rendezik a perthi világbajnokságon.
Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
4 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
4 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
4 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
4 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
5 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
5 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
5 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik