Ezüstérmes lett a női párbajtőrcsapat

Vágólapra másolva!
2005.10.14. 15:39
Címkék
Ezüstérmes lett a Tóth Hajnalka, Hormay Adrien, Révész Julianna összetételű magyar női párbajtőrcsapat a lipcsei vívó-világbajnokságon, miután a döntőben nagy különbségű vereséget szenvedett a világ talán legjobbjának számító, athéni bronzérmes francia csapattól. A 23 induló közül előbb a svájciakat verték nagyon simán a mieink, majd szoros meccsen nyertek Kanada ellen, a négy között az olimpiai bajnok oroszokat búcsúztatták, de a döntőben a franciák megállították a menetelést.
Tóth Hajnalkának semmi sem sikerült az utolsó csörtéjében
Tóth Hajnalkának semmi sem sikerült az utolsó csörtéjében
Tóth Hajnalkának semmi sem sikerült az utolsó csörtéjében
Tóth Hajnalkának semmi sem sikerült az utolsó csörtéjében

A franciák három vívója a világranglista első tíz helyezettje közé tartozik, míg a magyar lányok nincsenek az első huszonötben – ez is mutatta, nem a mieink voltak a finálé esélyesei. Ennek ellenére nem kezdtünk rosszul: az Athénban Nagy Tímea mögött ezüstermes Laura Flessel-Colovic csak 2-1-re nyert az első párban Tóth Hajnalka ellen, a másodikban pedig a már francia színekben versenyző Király Hajnalka és Hormay Adrien pedig egálra végzett. A vb-újonc Révész Julianna okos vívással plusz néggyel zárt az Athénban bronzérmes Mauree Nisima ellen, így az első három csörte után 8-5-re vezettek a mieink.

A két Hajnalka, Király és Tóth színvonalas csatájában egy tussal jobbnak bizonyult az immár francia hölgy, a még csak 22 éves Révésznek viszont igencsak meggyűlt a baja a 34 esztendős, Atlantában egyéniben és csapatban is olimpiai bajnok Flessel-Coloviccsal. Egyszer ugyan meg tudta kontrázni a francia klasszis támadását, és egy együttesre is futotta tőle, közben azonban négy tust is kapott ellenfelétől, így a gallok átvették a vezetést. Szerencsére azonban Hormay egy tussal megverte a még mindig nem túl meggyőzően vívó Nisimát, úgyhogy a finálé kétharmadánál 17-17-es döntetlen volt az állás.

Révész Julianna jól kezdett, de nem bírt Flessellel és Királlyal
Révész Julianna jól kezdett, de nem bírt Flessellel és Királlyal

Jöhetett Révész és Király: a francia-magyar lány másfél perc alatt kétszer szúrta meg a magyar bajnoknőt, aki aztán egy újabb fölösleges támadás után megint tusba futott bele, majd még egy találatot kapott, így hirtelen négy találatra nőtt a mieink hátránya.

Kétszeres felnőtt Európa-bajnokunk és csapatvilágbajnokunk, Tóth első támadására Nisima első igazán jó mozdulatával egy tussal válaszolt, majd egymás után vitte be az újabb találatokat, és végül plusz héttel zárt a mindent egy lapra feltéve támadó, de sokat hibázó magyar lány ellen. Az utolsó csörtére Flessel-Colovic és Hormay 30-19-es állásnál már csak a rend kedvéért állt ki a pástra, és bár a magyar lány próbált szépíteni, végül tovább romlott a mérlegünk és összesítésben 45-31-re győztek a franciák.

Magyarország korábban kétszer, 1990-ben és 1994-ben volt ezüstérmes a világbajnokságokon. A legutóbbi, havannai vb-n harmadik lett a magyar csapat.

Vívó-világbajnokság, Lipcse
Női párbajtőr, csapat, döntő
Franciaország-Magyarország 45-31

Flessel-Colovic - Tóth 2-1
Király - Hormay 1-1
Nisima-Révész 2-6
Király-Tóth 4-3
Flessel-Révész 5-2
Nisima-Hormay 3-4
Király-Révész 4-0
Nisima-Tóth 9-2
Flessel-Hormay 15-12

Tizedik lett a férfi kardcsapat

Miután a nyolc közé jutásért kiesett a férfi kardcsapat, harcba szállt a 9-16. helyért. Ahol először Kanadát, majd Romániát győzték le könnyedén, végül a Fehéroroszok ellen már elbukott a magyar csapat és a tizedik helyen végzett.

Férfi kard, eredmények

9-16. helyért
  • Magyarország-Kanada 45-33
9-12. helyért
  • Magyarország-Románia 45-37
9. helyért
  • Fehéroroszország-Magyarország 45-31
---- A ---- A
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik