Snooker: bunda a zöld asztalnál?

Vágólapra másolva!
2005.05.11. 13:22
Címkék
Bundagyanú miatt nyomozást indít a Nemzetközi Snooker Szövetség az ausztrál
Quinten Hann ellen, akinek az angol The Sun című lap értesülése szerint egy magát leplező újságíró 50 ezer fontot ajánlott fel, ha kikap az ír Ken Dohertytől.

Az állítólagos eset a március 27 és április 3 között Pekingben megrendezett kínai nemzetközi bajnokságon történt. A bulvárlap úgy tudja, a világranglista 22. helyén álló, Londonban élő ausztrál játékos először belement az üzletbe, de aztán elutazása
előtt végül meggondolta magát.

Hann szerint tudatos hecckampány folyik ellene, hiszen ez rövid időn belül már a második eset, hogy valaki megpróbálja befeketíteni a nevét. A 27 éves ausztrált, aki a május 2-án végetért sheffieldi világbajnokságon az első fordulóban kiesett, nemrég mentették fel abban az ügyben, amelyben szexuális zaklatással vádolták.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Liverpool és a Real Madrid is a BL-ben

Minden más foci
3 órája

A Liverpool győzelmi kényszerben Frankfurtban; Kovács Patrik: Nem akartam tv-n nézni a darts-vb-t

E-újság
3 órája

A Napoli hat gólt kapott Eindhovenben, kiütéssel nyert az Internazionale is

Bajnokok Ligája
4 órája

Egy szoros mérkőzésre indult, de kettő hétig maradt a PSG Leverkusenben

Bajnokok Ligája
4 órája

Haaland ismét lecsapott, egy év után újra BL-meccset tudott nyerni vendégként a Manchester City

Bajnokok Ligája
4 órája

Gyökeres duplázott, az Arsenal kiütötte hazai pályán az Atlético Madridot

Bajnokok Ligája
4 órája

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Ferencváros súlyos vereséget szenvedett a Benfica vendégeként az El-ben

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik