Megválasztották a legjobbakat a szövetségek

Vágólapra másolva!
2004.12.13. 21:28
Címkék




A hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. Az idei Az abszolút csúcstartó a voksolás történetében Portisch Lajos sakknagymester, aki 23-szor lett első 1964 és 1994 között. A győztesek közül kiemelkedik a gyorskorcsolyázó Egyed Krisztina, ő 16. alkalommal bizonyult a legjobbnak, ezzel az örökranglistán Portischon kívül csak a tekéző Csányi Béla (17) előzi meg. A tájfutó Oláh Katalin idén tizennegyedszer végzett az élen, ez azért is különleges bravúr, mert először 1985-ben választották meg a legjobbnak sportágában. A tavalyi elsők közül 45 sportoló védte meg a címét, a legtöbb győztest, szám szerint hatot-hatot a Vasas és a Bp. Honvéd adja. A legjobbak között három idegenlégiós található.

Az év legjobbjai (zárójelben az eddigi elsőségek)
ASZTALITENISZ: 1. Póta Georgina (1), Jakab János (1).
AUTÓSPORT: Turi Tamás, Kerék István (rali, 1), Kiss Pál Tamás (gokart, 1).
ATLÉTIKA: Kővágó Zoltán (1), Vaszi Tünde (6). BASEBALL: Zalabai Zsolt (1).
BIRKÓZÁS: Majoros István (kötöttfogás, 1), Ritter Árpád (szabadfogás, 4), Soós Rita (1).
BOCSA: Robáczky Ferenc (1), Dan Erika (1).
BÚVÁRSPORT: Juhos Gergely (uszonyos úszás, 1), Ócsai Dorottya (uszonyos úszás, 1), Balázs Péter (tájékozódási búvárúszás, 5), Farkas Eszter (tájékozódási búvárúszás, 1), Tálosi Gábor (víz alatti hoki, 1). CSELGÁNCS: Bor Barna (1), Mészáros Anett (1).
ERÔEMELÉS: Mészáros László (fekvenyomás, 4), Závodszky Tímea (fekvenyomás, 7), Árvai István (erőemelés, 5), Petróczki Magdolna (erőemelés, 2).
EVEZÉS: Varga Tamás (2), Verőci Lídia (1).
FALLABDA: Krajcsák Márk (1), Szombati Edina (1).
FLOORBALL: Vadócz Bence (1). GOLF: ifj. Tóth János (1), Batta Krisztina (2).
HOSSZÚTÁVÚSZÁS: Nagy-Pál Levente (3), Barsi Claudia (3).
ÍJÁSZAT: Ondrik Tibor (pályaíjászat olimpiai kategória, 5), Kiss Milán (pálya- és terepíjászat csigás kategória, 3), Czabán Leonóra (pályaíjászat csigás kategória, 2), Bánszki Gábor (terepíjászat olimpiai kategória, 2), Borbás Nándor (futásíjászat, 1), Borbásné Rostás Anikó (futásíjászat, 1), Hegedűs Szilárd (vadászíjászat, 1).
JÉGKORONG: Ladányi Balázs (2), Darányi Edit (1).
KAJAK-KENU: Vereckei Ákos (kajak, 6), Janics Natasa (kajak, 1), Vajda Attila (kenu, 1).
KARATE: S. Kovács Ádám (2), Klima Zsuzsanna (1).
KERÉKPÁR: Garamszegi László (országúti, 1), Jéger Veronika (országúti, 3), Árvai Attila (pálya, 4), Szabolcsi Szilvia (pálya, 6).
KÉZILABDA: Pérez Carlos (2), Pálinger Katalin (2). KICK-BOX: Debreczeni Dezső (tatami, 2), Árvai Róbert (ring, 1), Pruzsinszky Ivett (tatami, 1), Szuknai Zsuzsa (ring, 1).
KORCSOLYA: Sebestyén Júlia (műkorcsolya, 5), Tóth Zoltán (műkorcsolya, 4), Hoffmann Nóra, Elek Attila (jégtánc, 2), Darázs Rózsa (rövid pályás gyorskorcsolya, 2), Darázs Péter (rövid pályás gyorskorcsolya, 1), Egyed Krisztina (gyorskorcsolya, 16), Papp Marcell (gyorskorcsolya, 2). KOSÁRLABDA: Kálmán László (3), Iványi Dalma (3).
LABDARÚGÁS: Gera Zoltán (nagypályás, 2), Milassin Erzsébet (nagypályás, 1), Balázs Zoltán (futsal, 2).
LOVASSPORT: Lázár Zoltán (3).
MŰUGRÁS: Barta Nóra (6), Hajnal András (2).
MŰÚSZÁS: Acsay Csilla (1).
ÖKÖLVÍVÁS: Bedák Pál (1), Kovács Mária (3).
ÖTTUSA: Balogh Gábor (6), Vörös Zsuzsanna (6).
RITMIKUS GIMNASZTIKA: Kiss Katalin (2).
RÖGBI: Suiogan Károly (1).
RÖPLABDA: Tomanóczy Tibor (2), Czakó Mária (1), Nagy Krisztina, Pethő Anita (strandröplabda, 1), Csala Bernát, Somodi István (strandröplabda, 1).
SAKK: Lékó Péter (7), Vajda Szidónia (1).
SÍ: Berecz Anna (alpesi sí, 1), Barbai Áron (alpesi sí, 3), Zámbó Viktória (sífutás, 3), Tagscherer Zoltán (sífutás, 7), Gottschall Zsófia (sílövészet, 1 - korábban sífutásban 4-szer), Tagscherer Imre (sílövészet, 5).
SOLFTBALL: Balatoni Krisztina (2).
SPORTLÖVÉSZET: Sidi Péter (3), Igaly Diána (6).
SÚLYEMELÉS: Tancsics László (1), Krutzler Eszter (2).
SZEKTORLABDA: Szili Balázs (1).
SZÖRF: Koszti Gábor (1), Detre Diána (1).
SZUMÓ: Líbor Dezső (1), Kálló Gyöngyi (3).
TÁJFUTÁS: Lévai Ferenc (1), Oláh Katalin (14).
TEKE: Kakuk Levente (3), Miklós Nóra (2).
TÉKVANDÓ: Tóth Balázs (4), Nagy Szilvia (1).
TENISZ: Bardóczky Kornél (1), Mandula Petra (3).
TOLLASLABDA: Csiszér Levente (4), Gondáné Fórián Csilla (8).
TORNA: Szarka Krisztina (2), Gál Róbert (2).
TRIATLON: Molnár Erika (triatlon, 8), Lipták Tamás (triatlon, 3 - tavaly duatlonban is), Csomor Erika (hosszútávú triatlon: 1; duatlon: 6), Kropkó Péter (hosszútávú triatlon, 12), Gyenesei Judit Leila (aquatlon, 2), Kuttor Csaba (aquatlon, 2), Lehmann Tibor (duatlon, 3).
ÚSZÁS: Gyurta Dániel (1), Kovács Ágnes (6).
VERSENYTÁNC: Maurizio Vescovo, Törökgyörgy Melinda (latintánc, 1), László Csaba, Szögi Szilvia (standardtánc, tíztánc, 1).
VITORLÁZÁS: Majthényi Szabolcs (3), Weöres Márta (2). VÍVÁS: Nagy Tímea (2), Nemcsik Zsolt (2).
VÍZILABDA: Stieber Mercedes (5), Szécsi Zoltán (1)

Az előző évek legjobbjai:

2003 legjobbjai a sportági szakszövetségek szerint
2002 legjobbjai a sportági szakszövetségek szerint

Legfrissebb hírek

Pénz és foci vagy kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
17 perce

Négy konzul segíti a magyar szurkolókat a Maribor–Paks Kl-selejtezőn

Európa-konferencialiga
42 perce

Tóth Anna: Lehet nagyobbat álmodni, de sok munka kell hozzá

Atlétika
52 perce

Vizes vb: 200 háton Kós a 9., Kovács a 4. idővel középdöntős; a női 4x200 méteres gyorsváltónk döntős

Vizes vb 2025
1 órája

Marozsán mindkét játszmában brékhátrányból fordított, kiejtette a 21. kiemeltet Torontóban

Tenisz
4 órája

Stollárék két szoros szettben kikaptak Gaufféktól a montreali teniszversenyen; Babosék továbbjutottak

Tenisz
5 órája

Csütörtöki sportműsor: a Paks, az ETO FC és a Puskás Akadémia is játszik a Konferencialigában

Minden más foci
8 órája

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében; Már biztos európai főtáblás a Ferencváros

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik