Nehéz helyzetben a válogatott

Vágólapra másolva!
2002.11.11. 22:25
Címkék
Furcsa helyzetben játssza utolsó csoportmérkőzését a magyar férfi asztalitenisz-válogatott az Európa-ligában: amellett, hogy a keret edzéseinek és mérkőzéseinek állandó színhelye, a Jégszínház hónapok óta használhatatlan, az együttes zömét adó Postás-játékosok teljes létbizonytalanságban vannak, hónapok óta nem kaptak fizetést, s így még az is előfordulhat, hogy a sportág egyik nagy hazai bázisa, a Postás-Matáv SE megszűnik. Mindez egy olyan esztendő előtt, amikor Európa-bajnokságon, világbajnokságon és olimpiai selejtezőn szerepel(né)nek a mieink…Ilyen körülmények közepette kell tétmérkőzésen asztalhoz állnia a Pázsy Ferenc (a világranglistán a 89.), Lindner Ádám (151.), Fazekas Péter (178.) és Marsi Márton (198.) négyesfogatnak, ugyanis Volper László és Temes Péter, a válogatott két szakvezetője az említett játékosokra számít a románok elleni összecsapásnak otthon adó Róna utcai sportcsarnokban. A magyar együttes eddig egyszer győzött (Szlovénia ellen 3:1) és egyszer kikapott (a lengyelektől 3:0-ra), kedden pedig újabb nehéz összecsapásra van kilátás, hiszen a románok nem kis meglepetésre 3:2-re verték a papírforma alapján a csoport első helyére legesélyesebb lengyeleket. A vendégek várhatóan az Adrian Crisan (63.), Constantin Cioti (120.), Andrei Filimon (124.) és Cristian Grigore (–) összeállításban érkeznek a találkozóra, amelynek tétje – a lengyel–szlovén meccs eredményétől függően – akár a csoport első helye is lehet. Ez azért is érdekes, mert a csoportgyőztes a továbbiakban az első osztályba, a Szuperligába kerülésért küzdhet majd, míg a többiek – a helyezésüktől függően – a kontinens 16–18., a 19–21., illetve a 22–24. helyeiért csatázhatnak, az Európa-liga végső sorrendje pedig a márciusi Európa-bajnokság kiemelési sorrendjét határozza majd meg.
Legfrissebb hírek

BL-legek: Julian Álvarez egészen elképesztő formában, idegenben rájár a rúd a Liverpoolra

Bajnokok Ligája
39 perce

Burgenlandban él, a futballválogatottnak szurkol Pfeffer Anna

Képes Sport
47 perce

Huszonegyedik trófeáját nyerte Sinner Pekingben

Tenisz
1 órája

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
1 órája

Vívás: együtt a régi harcostársak – találkoztak egymással Szöul aranyérmesei

Egyéb egyéni
1 órája

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2 órája

Valverde mellőzéséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid kiütéses sikere után

Bajnokok Ligája
2 órája

Kovács Adrián: A befektetett munka meghozta a gyümölcsét 

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik