Rögbi: a hétvégén hazai pályán játszik Európa-bajnoki selejtezőt a magyar férfiválogatott
Szombat délután három órától a harmadik mérkőzését játssza le a magyar felnőtt férfiválogatott a Rugby Europe XV Conference selejtezőjének B-csoportjában: Ukrajna érkezik a Budapest Rugby Centerbe.

A magyar együttes tavaly ősszel Szlovákia legjobbjait legyőzte, majd vereséget szenvedett az osztrákoktól, így öt ponttal a négyes harmadik helyéről várja a folytatást. A papírforma alapján a szurkolók jó eséllyel színvonalas összecsapást láthatnak, hiszen az ukrán garnitúra (50. hely) – a háborús helyzet ellenére is – 28 pozícióval előzi meg hazánk válogatottját az aktuális világranglistán. Ettől függetlenül az elmúlt években jelentős fiatalításon áteső magyar csapat így is méltó ellenfélként léphet pályára a hétvégi újabb kvalifikációs körben.
A hazaiaknál több roppant fiatal játékos is bemutatkozhat az Esztergomi Vitézek, a Budapest Exiles, a Szegedi Gorillák, a Kecskemét és a Fehérvári Vadkanok klubjaiból.
További érdekesség a selejtezős csata kapcsán, hogy válogatottunkat az Esztergom vezetőedzője, Sőlősi Darius irányítja, másodedzőként pedig édesapja, Sőlősi László (aki szintén az esztergomi klub korábbi legendás, profi játékosa volt) segíti a munkáját.
A szombati kvalifikációs mérkőzésre a belépés ingyenes.

Hetes rögbi: igazi fiesztát rendeztek Esztergomban

Magyar edző veszi át az ausztrál rögbiválogatottat
