Világjátékok: ott lesz a magyar strandkorfball-válogatott Csengtuban

Vágólapra másolva!
2025.01.14. 14:04
Fotó: Magyar Korfball-szövetség/Facebook
Ott lesz a csengtui Világjátékokon a magyar strandkorfball-válogatott.

A Magyar Korfballszövetség keddi tájékoztatása szerint a csapat a világranglistán elfoglalt negyedik helyével érdemelte ki az indulási jogot. A sportág történetében először lehetnek ott magyarok egy rangos multisportversenyen.

Cselik Bence, a hazai szövetség elnöke sporttörténelminek nevezte a kvalifikációt.

„Hasonló sikerre eddig nem volt példa. Hosszú és nagyon kemény kvalifikációs időszakon vagyunk túl, nagy köszönet mindenkinek, aki beletette tehetségét, szorgalmát ebbe a mérkőzéssorozatba. Akár éremesélyesként is érkezhetünk nyáron Csengtuba” – mondta a sportvezető.

A kvalifikációs sorozatban húsz játékos vett részt, a tavasz folyamán, a keretszűkítés után derül ki, hogy ki lesz az a négy női és négy férfi játékos, aki utazhat a Világjátékokra.

Az olimpián kívüli sportágak négyévente sorra kerülő seregszemléje idén augusztus 7. és 17. között lesz a kínai Szecsuán tartomány központjában.

 

Legfrissebb hírek

Mészáros János elégedett a magyar csapat csengtui teljesítményével

Egyéb egyéni
2025.08.17. 10:59

Aranyérmes lett a magyar aerodance-csapat a világjátékokon

Egyéb csapat
2025.08.16. 15:10

Hatodik az erőemelő Budai Kristóf a világjátékokon

Egyéb egyéni
2025.08.15. 16:46

Világjátékok: a negyedik helyen végzett a sportaerobik csoport

Egyéb egyéni
2025.08.15. 15:42

Enahoro ezüstérmes lett erőemelésben a Világjátékokon

Egyéb egyéni
2025.08.14. 16:26

Világjátékok: Szolnoki Olivér aranyérmes biliárdban

Egyéb egyéni
2025.08.14. 08:24

Két magyar kick-boxos is döntős a világjátékokon

Egyéb egyéni
2025.08.13. 16:33

A biliárdozó Szolnoki Olivér döntős a világjátékokon

Egyéb egyéni
2025.08.13. 14:55
Ezek is érdekelhetik