A címvédő szerbeket megverve csoportgyőztes a női kosárválogatott; Marozsán százados

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2023.06.19. 01:11
Íme, a hétfői Nemzeti Sport címlapja!

Kisebb csoda Ljubljanában, megvertük a címvédőt a női kosár Eb-n. Az ezzel csoportelsőként záró és egyből a nyolc közé jutó válogatott remeklését Győri Ferenc követte végig a helyszínen, és tudósított róla két oldalon.Kisebb csoda Ljubljanában, megvertük a címvédőt a női kosár Eb-n. Az ezzel csoportelsőként záró és egyből a nyolc közé jutó válogatott remeklését Győri Ferenc követte végig a helyszínen, és tudósított róla két oldalon.

Montenegró és Litvánia között elemeztük a labdarúgó-válogatott helyzetét. Borsos László még Podgoricában szólaltatta meg a szombati Európa-bajnoki selejtező szereplőit, akik – nem meglepő módon – a keddtől biztos győzelmet remélnek.

Sztanyiszlav Csercseszov új Fradit épít. A bajnokcsapat vezetőedzője momentán 32-es kerettel dolgozhat – Somogyi Zsolt megnézte, miként festhet nyártól az új Ferencváros.

Marozsán Fábián immár top 100-as lett. Az Alcaraz-verésről elhíresülő magyar teniszező perugiai tornagyőzelmével berúgta a világranglistás elit ajtaját, és követte Fucsovics Mártont a legjobbak közé.

És ha hétfő, akkor Népsport-melléklet +4 oldalon. Benne az 1963-as bajnok Fradival, Berzsenyi Barnabással, az 1933-as viharos budapesti vívó Eb-vel és az 1923-as kupamizériával.

 

Legfrissebb hírek

40 éve vettük be Bécset, vb-szereplést ért a 3–0; A McLaren favoritként készülhet a Szaúdi Nagydíjra

E-újság
14 órája

Olvasóink szerint a Fradi az NB I esélyese; Lévai Levente feljebb szeretne lépni

E-újság
2025.04.15. 23:55

Tobias Thulin: Ha a legjobbunkat hozzuk, bárkit meg tudunk verni; Luis Enrique favoritot faragott a PSG-ből

E-újság
2025.04.14. 23:17

Újabb csodálatos nap a birkózó Európa-bajnokságon; Négy hónap után nyert újra bajnokit az Újpest

E-újság
2025.04.13. 23:40

Szenzációs nap a birkózó Európa-bajnokságon; Botlott a Puskás, a Fradi átvette a vezetést

E-újság
2025.04.12. 23:45

Mohamed Szalah Liverpoolban marad; A Veszprémnek és a Szegednek is jókor jön a négyes döntő

E-újság
2025.04.11. 23:32

Kós Hubert és Milák Kristóf is aranyérmes az ob-n; interjú az FK Csíkszereda edzőjével

E-újság
2025.04.10. 23:39

A Kecskemét és a Nyíregyháza a legvalószínűbb kieső; Barca-gála a Dortmund ellen

E-újság
2025.04.09. 23:59
Ezek is érdekelhetik