Gyász: hajóbalesetben halt meg az MLB egyik legjobbja – fotók

Vágólapra másolva!
2016.09.25. 18:38
null
A hajóbalesetben hárman vesztették életüket (Fotók: miamiherald.com)
Hajóbalesetben életét vesztette José Fernández, a Miami Marlins profi baseballcsapat dobója. A Miami Marlins a tragédia után bejelentette, hogy az Atlanta Braves elleni vasárnapi mérkőzését törölték.

 

Rendőrségi jelentések szerint a 24 éves játékos két barátjával vasárnap hajnalban szenvedett balesetet Miami partjainál. Harminckét láb hosszú hajójukat 3 órakor találta meg a parti őrség. A motorcsónak felfordulva akadt fenn a vízbe mélyen benyúló hullámtörő gát szikláin. A három férfi közül egyet a vízben, kettőt a hajó alatt találtak meg, egyikükön sem volt mentőmellény.

Az elsődleges vizsgálatok alapján Fernándezék vélhetőleg teljes sebességgel haladtak, ez okozta tragédiájukat. Arra nem találtak bizonyítékot, hogy alkohol vagy valamilyen tiltott szer hatása alatt álltak volna az áldozatok.


José Fernández – aki a múlt héten jelentette be, hogy barátnője gyermeket vár – több sikertelen kísérlet után 2008-ban szökött át Kubából az Egyesült Államokba, az amerikai állampolgárságot pedig tavaly kapta meg. A profi baseball-ligába (MLB) a 2011-es játékosbörze (draft) első körének 14. kiválasztottjaként került.

A jobbkezes kezdődobó 2013-ban mutatkozott be az MLB-ben, és rögtön remekelt, 28 mérkőzésén 12 győzelem és hat vereség került a statisztikájába, ennek eredményeként pedig megválasztották az év újoncának a Nemzeti Liga főcsoportban. Első évében és idén is szerepelhetett az All Star-mérkőzésen. Idén 16 győzelme és 8 veresége volt 29 mérkőzésén.

Az MLB történetében nem Fernández az első, aki balesetben vesztette életét. Az egyik legemlékezetesebb eset 1993 márciusában történt Clermontnál, ahol a Cleveland Indians játékosai szenvedtek hajóbalesetet. Két dobó, Tim Crews és Steve Oline elhunyt, míg a szintén dobó Bobby Ojeda rengeteg vért vesztett, de életét az orvosok komoly küzdelem árán meg tudták menteni.

 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: a rangadó közben hunyt el a Szeged technikai vezetője

Kézilabda
2025.11.08. 19:39

A jobbomon foglalj helyet! – Kiss Antal publicisztikája

Magyar válogatott
2025.11.06. 23:58

Szombaton katonai tiszteletadás mellett helyezik örök nyugalomra Jenei Imrét Nagyváradon

Magyar válogatott
2025.11.06. 18:35

Gyász: elhunyt a Dallas Cowboys 24 éves játékosa

Amerikai sportok
2025.11.06. 16:56

Eltemették Mezey Györgyöt

Magyar válogatott
2025.11.05. 18:32

Gyász: elhunyt Jenei Imre, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya

Magyar válogatott
2025.11.05. 10:51

Gyász: elhunyt Nagy Béla, az olimpiai ötödik magyar íjász

Egyéb egyéni
2025.11.05. 10:41

A tragikus körülmények között elhunyt bosnyák edző a szíve miatt vonult vissza játékosként

Minden más foci
2025.11.04. 19:12
Ezek is érdekelhetik