Rögbi: egy cél elég volt az Esztergom címvédéséhez

Az Exiles rohamaival indult a találkozó, a 8. percben ennek eredményeként magas fogás miatt emberelőnyhöz is jutott. No meg értékesített büntetővel hárompontos vezetéshez. Támadásban maradt a motiváltabb fővárosi együttes, látszott, hogy összeállt az idényre. A játékosainak megvolt a kellő meccsszámuk. Sok felkészülési találkozót vívtak Budapesten járó külföldi amatőr együttesekkel, ami a magyar szintnek tökéletesen megfelel. Nagyon harapósak voltak, amire rásegített kellő létszámú és hangerejű szurkolótáboruk. A 17. percben már a második esztergomi kapott sárga lapot: a címvédő bekkelni kényszerült.
A házigazdák nehezen vették fel a mérkőzés ritmusát. No de aztán! Még emberhátrányban nyomást gyakoroltak a zárt tolongásokat abszolút uraló kihívóra, és az addig passzív, kissé tanácstalan Vitézek közel kerültek a célvonalhoz. Sokadik nyílt és zárt tolongásos hullámuk után a 27. percben egy oldalváltásos súlypontáthelyezéssel sikerült is átvenniük a vezetést: célt szereztek. Nem sokáig volt azonban náluk a vezetés, az Exiles újabb büntetővel fordított. A szünetig döntően mezőnyjátékot láthatott a publikum, a fővárosiak erőszakosabbak voltak, az esztergomiak a gyorsaságukban bíztak.
A szünet után a kiegyenlített mezőnyjátékban nem fáradtak a felek, viszont messze jártak a célszerzéstől. Kimaradt Exiles-büntetőt követően az 56. percben emberelőnybe kerültek a hazaiak is, akik a szabálytalanság miatt megítélt büntetőt értékesítve ismét átvették a vezetést. A folytatásban picit elfáradt a saját maga által diktált korábbi tempóban az Exiles. Tolongásukban nem volt dinamika, háromnegyedük képtelen volt áttörni, cseréik pedig nem jelentettek kellő frissítést. A játékvezető pedig szabálytalanság miatt érvénytelenítette a céljukat.
A kétpontos különbség parázs hajrát ígért, ami nem is maradt el. De hiába akart, nyomott a hátrányban lévő Exiles, a Vitézek úgy is sikerrel kivédekezték a hajrát, hogy a harmadik kiállításukat követően az utolsó percekre ismét megfogyatkoztak létszámban. Az esztergomiaknak sok izgulni valójuk nem akadt a végjátékra, mert döntően náluk volt a labda, amivel a mezőnyben tudták tartani a játékot, összességében pedig megérdemelt győzelmet arattak. A rutinos Suiogan Károly nagyszerűen irányította a pályán az Esztergomot, a nyoni akadémiára készülő fiatal csapatkapitány, Róth Bence pedig lendületet adott mindehhez. A többiek pedig mentek a meghatározó játékosok után.

A bronzmeccsen a tavalyi döntős és a két évvel ezelőtt bajnok mérkőzésének színvonala és irama hagyott némi kívánnivalót maga után. Viszont így is színes volt a találkozó, főként a tizenegy céltól, amelyből hetet a győztes kecskemétiek szereztek. A százhalombattaiak elkövették azt a nem is bravúrt, hogy a négy céljuk után járó bónuszok egyikét sem értékesítették. A túloldalon csak kettő maradt ki a hétből.
RÖGBI, EXTRALIGADÖNTŐ
Esztergomi Vitézek–Budapest Exiles 8–6 (5–6)
A 3. HELYÉRT
Kecskemét–Battai Bátor Bulldogok 45–20 (15–12)
| aranyérmes | ezüstérrmes | bronzérmes | |
| 1990–1991 | Liget SE | Érdi VTE | BEAC |
| 1991–1992 | Zöld Sólymok | Liget SE | GAMF Kecskemét |
| 1992–1993 | Zöld Sólymok | Fehérvár Áruház SE | GAMF Kecskemét |
| 1993–1994 | Kispesti Elefántok | Battai Bátor Bulldogok | GAMF Kecskemét |
| 1994–1995 | Kispesti Elefántok | GAMF Kecskemét | Battai Bátor Bulldogok |
| 1995–1996 | Kispesti Elefántok | Battai Bátor Bulldogok | GAMF Kecskemét |
| 1996–1997 | Battai Bátor Bulldogok | Kecskeméti RK | Esztergomi Vitézek |
| 1998 | Kecskeméti ARC | Esztergomi Vitézek | Battai Bátor Bulldogok |
| 1999 | Esztergomi Vitézek | Battai Bulldogok | Elefántok RSE |
| 2000 | Esztergomi Vitézek | Elefántok RSE | Battai Bulldogok |
| 2001 | Esztergomi Vitézek | Elefántok RSE | Battai Bulldogok |
| 2002 | Esztergomi Vitézek | Elefántok RSE | Battai Bulldogok |
| 2003 | Esztergomi Vitézek | Battai Bulldogok | Kecskeméti ARC |
| 2004 | Esztergomi Vitézek | Fehérvár RC | Battai Bulldogok |
| 2005 | Esztergomi Vitézek | Kecskeméti ARC | Elefántok RSE |
| 2005–2006 | Esztergomi Vitézek | Kecskeméti ARC | Battai Bulldogok |
| 2006–2007 | Esztergomi Vitézek | Battai Bulldogok | Kecskeméti ARC |
| 2007–2008 | Esztergomi Vitézek | Battai Bulldogok | Elefántok RSE |
| 2008–2009 | Battai Bulldogok | Esztergomi Vitézek | Kecskeméti ARC |
| 2009–2010 | Battai Bulldogok | Kecskeméti ARC | Esztergomi Vitézek |
| 2010–2011 | Battai Bulldogok | Esztergomi Vitézek | Kecskeméti ARC |
| 2011–2012 | Esztergomi Vitézek | Kecskeméti ARC | Battai Bulldogok |
| 2012–2013 | Battai Bulldogok | Esztergomi Vitézek | Budapest Exiles |
| 2013–2014 | Esztergomi Vitézek | Kecskeméti ARC | Battai Bulldogok |
| 2014–2015 | Esztergomi Vitézek | Budapest Exiles | Kecskeméti ARC |
| ÖRÖKRANGSOR | |||
| 13-szoros bajnok: | Esztergomi Vitézek | ||
| 5-szörös bajnok: | Battai Bulldogok | ||
| 3-szoros bajnok: | Kispesti Elefántok | ||
| 2-szeres bajnok: | Zöld Sólymok | ||
| 1-szeres bajnok: Liget SE , Kecskeméti ARC | |||
AZ ELMÚLT ÉVEK DÖNTŐI
2014
Esztergomi Vitézek–Kecskeméti ARC 25–23 (6–10)
2013
Battai Buldogok–Esztergomi Vitézek Suzuki 25–21 (8–13)
2012
Esztergomi Vitézek Suzuki RSE–Kecskeméti ARC 20–10 (10–5)
2011
Battai Buldogok–Esztergomi Vitézek 22–12 (12–6)

Hetes rögbi: igazi fiesztát rendeztek Esztergomban

Elek Gábor: Ilyen végkifejletről álmodni nem mertem volna






