Röplabda-BL: Horváth Dóra vezérletével nyert a Rabita

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.30. 11:27
null
Horváth Dóra (18-as mezben) a cserepadról vezette győzelemre csapatát
Öt mérkőzésen hat magyar érdekeltségű csapat lépett pályára kedden a röplabdázók Bajnokok Ligájában és a CEV-kupában. Ami az előbbi sorozatot illeti, ott Horváth Dóra vezérletével nyert a tavasszal BL-döntőt játszó azeri Rabita Baku, míg Sándor Renáta és Kiss Katalin csapata a nyolcaddöntőbe került az utóbbi viadalban.

 

Az elmúlt hónapokban sérüléssel küszködő Horváth Dóra csapata, a Rabita Baku a francia Beziers Volleyhoz látogatott. A magyar négyesütő az első fordulóban még nem játszott és most is a cserepadon kezdett, ám az első játszmában, 16-16-nál olasz edzője, Angiolino Frigoni bevetette. Nyerték is az első játszmát 25-23-ra, ekkor elsősorban a védekezésből vette ki a részét. A második játszmában 13-10-es francia előnynél állt be, ekkor már a pontgyártásból is kivette a részét, ennek köszönhetően pedig a második technikai szünetben már egy ponttal a Rabita vezetett, majd nyerte ezt a játszmát is 20-ra. A harmadik játszmában már végig a pályán volt Horváth, s ezt hozták a legsimábban a bakuiak, mindössze 16 pontot engedélyezve a hazaiaknak. A meccs utolsó pontját pedig stílszerűen éppen a magyar játékos szerezte egy remek leütéssel.

Nem ment ilyen jól a másik magyar érdekeltségű csapatnak a Hypo Tirol Innsbrucknak, amely a lengyel Jastrzebski Wegiel csapatához látogatott. Kaszap Tamásék ugyan mindhárom játszmában partiban voltak vendéglátójukkal, de a végjátékot rendre elszúrták: 23, 22 illetve 20 pontot szerezve. A kezdőcsapatban lehetőséget kapó magyar feladó három pontot szerzett, kétszer ászt adogatva.

A CEV-kupa első fordulójának visszavágóján a Sándor Renátával felálló osztrák SVS Post Schwechat a görög AEK Athént fogadta. Az első meccsen a görögök 3:2-re nyertek, ami igencsak bíztató volt az osztrákok számára. Az első szettet nyerték is szoros játszmában (23-ra), a másodikat viszont ugyanilyen arányban elvesztették. A görögök azonban ezzel el is lőtték a puskaporukat, mert a következő két játszmát viszont simán nyerték Reniék, így kiharcolva a nyolcaddöntőbe jutást.

A francia Paris Saint Cloud és a görög Olympiakosz Pireusz meccsén két magyar is érdekelt volt, hiszen előbbieknél Józsa Zsuzsanna, utóbbiaknál pedig Kiss Katalin tagja a keretnek. Itt a görögök 3:0-ra nyerték az első meccset, s így a továbbjutás már a visszavágó első játszmájának a végén eldőlt, amit a vendégek nyertek meg minimális különbséggel. Ezután ugyan a franciák egyenlítettek, de a következő két szettet és a meccset is a görögök nyerték. Pedig a pontokat összeadva a franciák voltak a jobbak (97-96).

Búcsúzott Nagy Péter csapata, a Volei Municipal Zalau, amely az orosz Nyizsnij Novgorod vendége volt. Az oroszok az első meccset idegenben is nyerték 3:0-ra, így már az is kisebb meglepetés volt, hogy a románoknak idegenben sikerült nyerniük egy játszmát, és a többiben is egész jól helytálltak, de természetesen így is kiestek.

Amint arról beszámoltunk, a harmadik számú sorozatban a Challenge-kupában a Kecskemét aranyszettben búcsúzott bosnyák ellenfelével szemben.

Szerdán a BL-ben Szabó Dávid (Trentino), Veres Péter (Rzeszow) és Gergye Roland (Friedrichshafen), a CEV-kupában pedig Nagy József (Amstetten) és Molnár Dávid (Bühl) játszik mérkőzést, míg csütörtökön Milovits Júlia (Crvena zvezda) az előbbiben, Bagics Balázs (Antwerpen) pedig az utóbbiban lesz érdekelt.

RÖPLABDAKLUBKUPÁK (magyar érdekeltségű eredmények)
Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló
Férfiak
Jastrzebski (lengyel)–Innsbruck (osztrák, Kaszap Tamás)
Nők
Beziers (francia)–Rabita Baku (azeri, Horváth Dóra)
CEV-kupa, 1. forduló, visszavágó
Nyizsnij Novgorod (orosz)–Zalau (román, Nagy Péter)
Továbbjutott a Novgorod kettős győzelemmel (6:1)
Nők
Paris Saint Clud (francia, Józsa Zsuzsanna)–
Olympiakosz (görög, Kiss Katalin)
Továbbjutott az Olympiakosz kettős győzelemmel (6:1)
Schwechat (osztrák, Sándor Renáta)–AEK Athén (görög)
Továbbjutott a Schwechat 5:4-es szettaránnyal


3:0 (-23, -22, -20)

0:3 (23, 20, 16)

3:1 (-19, 23, -21, -20)



1:3 (23, -18, 25, 24)

3:1 (-23, 23, -12, -15)



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik