Röpi: nehezen nyertek az izraeliek, mi továbbmentünk
Amint arról honlapunkon már korábban beszámoltunk, a magyar női röplabda-válogatott 3:0-ra legyőzte Montenegrót, az Izraelben zajló világbajnoki selejtező második körében. A nap záró mérkőzését a házigazda izraeliek nyerték meg a görögök ellen, s ennek köszönhetően a mieink a holnapi mérkőzések eredményeitől függetlenül továbbjutottak a selejtező harmadik körébe, miután harmadiknál rosszabb helyen nem végezhetnek.
Pedig a görögök alaposan meglepték a hazai csapatot, s viszonylag simán 25–20-ra nyerték az első játszmát. A másodikban is sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a végén ezt az izraeliek nyerték négy ponttal. A harmadikban viszont elhúztak a görögök, négy játszmalabdájuk is volt, de a hazaiak rendre egyenlíteni tudtak, s végül sorozatban három pontot szerezve 30–28-ra ők nyerték ezt a szettet. Ettől aztán kissé megrogytak a görögök, s úgy tűnt, hogy a negyedik játszmát aránylag simán nyerték a hazaiak, ám aztán ötpontos hátrányból is egyenlíteni tudtak a görögök, de aztán ez is kevés volt (25–23). Mindez azt jelenti, hogy a magyar csapat a 11 pontos hazaiak mögött eggyel lemaradva a második helyen áll, s mivel a negyedik görögöknek csak öt pontjuk van, a mieink így már mindenképpen az első három, azaz a továbbjutó helyek valamelyikén végeznek.
A vasárnapi program:
Montenegró–Lettország 14.00
Svájc–Görögország 16.30
Izrael–Magyarország 19.00
| 1. Izrael 2. Magyarország 3. Svájc 4. Görögország 5. Montenegró 6. Lettország | 11 pont (12:4) 10 pont (11:5) 9 pont (11:5) 5 pont (8:8) 1 pont (2:12) 0 pont (2:12) |
| 1. Izrael 2. Magyarország 3. Svájc 4. Görögország 5. Montenegró 6. Lettország | 11 pont (12:4) 10 pont (11:5) 9 pont (11:5) 5 pont (8:8) 1 pont (2:12) 0 pont (2:12) |
A vasárnapi program:
Montenegró–Lettország 14.00
Svájc–Görögország 16.30
Izrael–Magyarország 19.00
Legfrissebb hírek

Nehéz csoportba került az Eb-n női röplabda-válogatottunk
Röplabda
2025.10.04. 22:02

Eb-résztvevő a magyar női röplabda-válogatott!
Röplabda
2025.08.10. 19:35

Sima magyar vereség Belgiumban a női röplabda Eb-selejtezőn
Röplabda
2025.08.06. 22:05
Ezek is érdekelhetik





