Röplabda: új alapokon a kaposvári utánpótlás-nevelés

Vágólapra másolva!
2011.11.03. 16:42
Címkék
Megvalósult az összefogás, immár új alapokra helyezhetik a röplabda utánpótlás-nevelést a somogyi megyeszékhelyen. A nyáron megalakult Kaposvári Röplabda-akadémia vezetői csütörtökön együttműködési megállapodást írtak alá a város vezetőivel és a Magyar Röplabdaszövetség elnökével.

Kaposvár az előttünk álló másfél évben csaknem 10 millió forinttal és mintegy 16 millió forint teremhasználati díj átvállalásával támogatja az új egyesületet. Az erről szóló szerződést Szita Károly polgármester és Horváth Éva klubelnök írta alá. A megállapodás értelmében az Akadémia január elsején átveszi a Kaposvári Sportiskola mini és gyermek korosztályú csapatait, így megvalósul a fő cél: egy kézbe kerül a helyi utánpótlás-nevelés a legkisebbektől az egyetemistákig. A tervek szerint kétszáz fiatal üti majd a labdát az Akadémia színeiben. A két kaposvári felvevő egyesület, az NB I-ben szereplő a Fino-Kaposvár és a BITT Kaposvári Egyetem szintén megállapodott az akadémiával: a serdülő és az ifjúsági csapatokat szeptember óta már közösen működtetik a felek.

„Két célunk is van – fogalmazott Demeter György szakmai igazgató, aki a helyi felnőtt csapat vezetőedzői tisztét is betölti. – Az egyik a tömegbázis megteremtése, hogy minden egyes röplabdázni kívánó gyermek tudjon játszani, a másik pedig, hogy minőségi sportot tudjunk utánpótlás és felnőtt szinten is Kaposvár polgárainak nyújtani."

A Magyar Röplabdaszövetség elnöke ugyancsak támogatói szerződést kötött a kaposvári egyesülettel. Tóth Tamás kiemelte: országos szinten is egyedülálló és modell értékű ez a kezdeményezés. A szövetség fő célja, hogy ez a labdajáték is bekerüljön a látványsportok közé, ami jelentős anyagi támogatást jelenthet a röplabda-utánpótlásnak.

Legfrissebb hírek

NB I: ETO FC–Újpest FC

Labdarúgó NB I
1 perce

Felkészülés: döntetlent játszott a DAC az al-Garafával

Labdarúgó NB I
1 perce

Történelmi magyar aranyérem a röplabdázók egyetemi Európa-bajnokságán

Röplabda
3 perce

Dárdai parádés gólt ollózott, a Puskás Akadémia fordított a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
12 perce

Potyogtak a gólok Kisvárdán, négy góllal nyert a Paks

Labdarúgó NB I
14 perce

A DEAC 14 gólig meg sem állt, a Kelen 11-esekkel ment tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
20 perce

Gyönyörűen felújított sportközpontot avattak Balkányban

Labdarúgó NB II
31 perce

Strandröplabda Eb: norvég és ukrán aranyérem Düsseldorfban

Röplabda
42 perce
Ezek is érdekelhetik