Parádésan játszott a BSE és kettővel vezet

KOVÁCS GÁBORKOVÁCS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2010.04.20. 23:32
null
Haladnak a bajnoki cím felé: kettőből kettőt nyert a BSE (Fotó: Farkas József, archív)
Címkék
A Vasas otthonában is nyert a BSE, így már csak egy győzelem választja el a végső sikertől a női röplabda Extraliga döntőjében. A párharc harmadik összecsapását pénteken rendezik.

Remekül kezdett a címvédő, az első meccset is megnyerő BSE, és az első pillanattól kezdve irányította a játékot. A Vasas kulcsjátékosai már ekkor is nagyon sok támadást rontottak. Fokozatosan nőtt a városmajoriak előnye, és meglepően simán nyerték az első felvonást.

A kedvenceiket szüntelenül buzdító Vasas-drukkerek ekkor még nem gondolták, hogy ez lesz a legszorosabb játszma a találkozón. Akkor pedig még inkább volt okuk reménykedni, amikor a hazai együttes a második játékrészben összeszedett, tudatos, taktikus játékkal, jó összpontosítással ellépett ellenfelétől (10:7).

Kisvártatva Tóth Gáborné került a nyitóhelyre, aki remek szerváival megfordította az állást. A vendégek 7:0-s sorozata után (10:14) a Vasasnak ebben a játszmában szinte momentuma sem volt már (15:25, 0:2). Jókay Zoltán, az óbudaiak mestere cserékkel próbálkozott a harmadik szett elején, de ezzel sem tudott lelket önteni csapatába.

A városmajoriak összeszedett mezőnymunkával, remek blokkokkal és Sándor Renáta hatékony támadásaival újra elhúztak, és ezt a szettet is nagy különbséggel nyerték meg. A Vasas mélyen valós tudása alatt teljesített, a címvédő BSE pedig remekül használta ki ellenfele gyenge formáját. A városmajoriak pénteken megvédhetik címüket, a Vasas viszont 2:0-s összesített hátrányban felszabadultan röplabdázhat.

 

NŐI RÖPLABDA EXRALIGA
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
VASAS DUNA AUTÓ ÓBUDA–BSE-FCSM 0:3 (–18, –15, –16)
Folyondár utca, 500 néző. V: Mezőffy, Éva T.
VASAS: Milovits 2, Dékány 9, Szombathelyi Sz., Takács Zs. 7, Porubek 12, Héger 5. Cs: Vatai (liberó), Lutter L., Soós I., Lévai. Edző: Jókay Zoltán
BSE: Kötél Zs. 2, SÁNDOR R. 21, PÉK-TORMÁSI 9, Kötél D. 4, KOVÁCS T. 9, Tóthné 5. Cs: TÓTH A. 1 (liberó). Edző: Nyári Sándor
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 5:8, 7:14, 11:15, 16:20, 18:23. 2. játszma: 8:6, 10:7, 10:14, 12:19, 13:23. 3. játszma: 5:8, 7:14, 10:18, 14:23.
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a BSE javára
MESTERMÉRLEG
Jókay Zoltán: – Irányító nélkül, beszűkült tudattal, gyáván ezt a játékot sem lehet játszani.
Nyári Sándor: – Minden edző álma, hogy a pályán lévők mindegyike átlagon felüli teljesítményt nyújtson. Elismerésem játékosaimnak, taktikailag óriási fegyelemről tettek tanúbizonyságot. Készülünk tovább.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik