Floorball: kikaptunk a dánoktól, így nem jutottunk ki a vb-re

Vágólapra másolva!
2010.02.08. 09:19
Címkék
Lengyelországban rendezték a férfi világbajnoki selejtező sorozat Európa 1. selejtezőcsoportjának küzdelmeit. A nyolccsapatos torna együtteseit két csoportban sorsolták, innen a csoportok első két helyezettjei keresztbe játszanak egymással, ahonnan a győztesek jutnak ki a világbajnokságra. Magyarország utolsó mérkőzésén kikapott Dániától, így lemaradt a vb-ről.

Egy, a korábban az A-divízió stabil tagjának számító Dánia volt férfi floorball válogatottunk ellenfele a kvalifikációs torna zárónapján.

Az első harmad eleje nem igazán a mieinkről szólt. Még a harmad feléig sem jutott el az óra, már három góllal megléptek az északiak. Bár a dánok semmi különöset nem csináltak, szembetűnő volt a begyakorlott pozíciós játékuk, remek lövési hatékonyságuk.

A második harmad már szorosabban alakult. Philip Kapetz góljával kétgólosra csökkent a hátrányunk, ekkor felcsillant némi remény a felzárkózásra, de a harmad közepén jött két gyors dán találat, ami mindent eldöntött.

A harmadik harmadban már csak Dánia szerezett gólokat és végül sima győzelmet aratott a magyar válogatott ellen, és Lengyelországgal együtt kijutott a finnországi világbajnokságra.

 VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ, LENGYELORSZÁG
Dánia–Magyarország 9–2 (4–1, 2–1, 3–0)
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
5 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
5 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
6 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
6 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
6 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
7 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik