Menesztették Farkas Mihályt, a gyengén szereplő BSE edzőjét

Vágólapra másolva!
2008.04.24. 17:27
Menesztették Farkas Mihályt, a női NB I Ligában szereplő BSE-FCSM edzőjét. A klub elnöke, Kuszbel Ferenc azért döntött a váltás mellett, mert a tréner nem tudta kihozni a csapatból a maximumot, sőt, a városmajori együttes több mérkőzésen is mélyen tudása alatt teljesített. A bronzéremért rendezendő párharc Gödöllő elleni meccsein Kasziba István dirigálja majd a csapatot.
A Gödöllő ellen Kasziba István (képünkön) fogja irányítani a BSE csapatát
A Gödöllő ellen Kasziba István (képünkön) fogja irányítani a BSE csapatát
A Gödöllő ellen Kasziba István (képünkön) fogja irányítani a BSE csapatát
A Gödöllő ellen Kasziba István (képünkön) fogja irányítani a BSE csapatát

Nagy Jenő, a BSE-FCSM szakosztályvezetője több mint két hete kórházban van combcsonttörés miatt. Elmondása szerint a klubelnök, Kuszbel Ferenc a szombati, Nyíregyháza elleni hazai elődöntő-mérkőzés után határozott Farkas Mihály leváltásáról. „Mondtam az elnökünknek, hogy most már várjuk meg a szezon végét, vagy legalább az elődöntő végét – tette hozzá Nagy Jenő. – Ő azzal indokolta döntését, hogy Farkas Mihály nem tudta kihozni a csapatból a maximumot, sőt, az együttes több mérkőzésen is mélyen tudása alatt teljesített. Ez nem csak a játékosok hibája, hanem a tréneré is. Kasziba István, a juniorcsapat másodedzője a Magyar Kupa négyes döntő óta minden meccsen ott ült a kispadon a vezetőedző mellett, ismeri a játékosokat, ezért őt kértük meg, hogy a bronzéremért rendezendő párharc Gödöllő elleni meccsein dirigálja a csapatot, és tartsa meg az edzéseket. Ezt az átmeneti feladatot vállalta, de hosszú távú munkát a felnőtt csapattal nem akar végezni. Két jelölttel tárgyalunk, május közepén nyilvánosságra hozzuk, hogy ki lesz a BSE-FCSM vezetőedzője a következő szezonban.”

A menesztett edző, Farkas Mihály emlékeztetett: a szezon előtt hosszú távra terveztek a BSE-nél, egy fiatal csapat összekovácsolásával, felépítésével bízták meg, amelynek két-három év múlva kellett volna a csúcsra jutnia, azaz bajnoki aranyérmet nyernie. „Úgy látszik, hogy ennél a klubnál ez nem jártható út, mert elég hamar elfogyott a türelem – mondta Farkas Mihály. – Az idény előtt a klubvezetők megfogalmazták a célkitűzést, ez alapján a bajnokságban és a Magyar Kupában is a legjobb négy közé kellett kerülnünk, ezt teljesítettük. Természetesen szurkolok a lányoknak, hogy szerezzék meg a bronzérmet! Németh Lajos edzőkollégám, aki tanárom volt a TF-en, azt mondta egyszer, hogy nem is igazi edző az, akit legalább egyszer nem rúgnak ki valahonnan! Most már legalább ezen is túl vagyok.”

Kasziba István közölte: meglepődött, amikor értesült Farkas Mihály felmentéséről, de megértette, hogy csatasorba kell állnia, el kell vállalnia az ideiglenes edző szerepét, mert amire egy új tréner alaposan megismerkedik a játékosokkal, a csapattal, addigra véget ért a bronzpárharc. „Korábban is voltam már vezetőedző a BSE-nél, az utóbbi hetekben szaktanácsadóként a felnőttek mellett is dolgoztam, ez a feladat azonban csak a következő néhány meccsre szól – fűzte hozzá Kasziba, aki a tavalyi szezonban az elődöntő során ült utoljára a BSE kispadján vezetőedzőként, éppen a Gödöllő ellen. – A jövőmet továbbra is utánpótlásedzőként képzelem el. Az idő rövid, mindössze egy hetünk van, hogy megfelelően felkészüljünk a bronzcsatára. Nagy szerkezeti módosításokat végrehajtani oktalanság lenne, viszont jelentős szemléletváltozást szeretnék elérni! Pedagógiai és pszichológiai munkára van szükség. Ezt a nyolc-tíz edzést rutinból levezetem, ez nem különleges teljesítmény, de mindenképpen el kell oszlatni a játékosok csalódottságát, ami azért alakult ki, mert nem jutottak be a döntőbe. Bízom benne, hogy mindenki felfogja a Gödöllő elleni párharc, tehát a bronzérem megszerzésének fontosságát, értékét!”

Hullámhegyen, hullámvölgyben

A BSE-FCSM fiatal csapata rendkívül hullámzóan teljesített az idei szezonban. Az NB I Liga alapszakaszát a második helyen zárta az együttes, amely az ősi rivális Vasast egyszer legyőzte, kétszer viszont kikapott tőle, ráadásul egyszer Kaposváron is vesztett. A negyeddöntőben imponáló magabiztossággal, látványos, jó játékkal nyertek a városmajoriak a Miskolc ellen, az elődöntőben viszont gyámoltalan, gyenge röplabdát produkáltak a címvédő Nyíregyházával szemben, háromszor kikaptak, így nem jutottak a fináléba.

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a Miskolcot, a negyeddöntőben pedig a Kaposvárt búcsúztatta a BSE. A képlet mindkétszer ugyanaz volt: az első, hazai meccs sima fővárosi sikert hozott, az idegenbeli visszavágón azonban vereséget szenvedett Farkas Mihály együttese, de jobb játszmaarányának köszönhetően továbbjutott. Az elődöntőben a papírforma a házigazda Nyíregyháza sikerét ígérte, ám a szabolcsiak végül csak nagy nehézségek árán tudták legyőzni a BSE-t (3:2). A bronzmeccsen a Gödöllő ellen 2:1-es vezetésről bukott a fővárosi csapat, s újra ötjátszmás meccsen szenvedett vereséget.

A NŐI NB I LIGA ÉREMCSATÁINAK PROGRAMJA

Döntő (az egyik csapat harmadik győzelméig)
Április 30., 18.00: Betonút-NRK-Nyíregyháza–Vasas Opus-Via Óbuda
Május 2., 17.00: Vasas Opus-Via Óbuda–Betonút-NRK-Nyíregyháza
Május 4., 18.00: Betonút-NRK-Nyíregyháza–Vasas Opus-Via Óbuda
Május 6., 18.00: Vasas Opus-Via Óbuda–Betonút-NRK Nyíregyháza (ha szükséges)
Május 8., 18.00: Betonút-NRK-Nyíregyháza–Vasas Opus-Via Óbuda (ha szükséges)
A 3. helyért (az egyik csapat harmadik győzelméig)
Április 30., 17.30: TEVA-Gödöllői RC–BSE-FCSM
Május 2., 17.00: BSE-FCSM–TEVA-Gödöllői RC
Május 4., 17.00: TEVA-Gödöllői RC–BSE-FCSM
Május 6., 17.00: BSE-FCSM–TEVA-Gödöllői RC (ha szükséges)
Május 8., 17.00: TEVA-Gödöllői RC–BSE-FCSM (ha szükséges)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik