Salakmotor: Debrecenben rendezik az egyéni Eb első döntőjét

Vágólapra másolva!
2024.06.04. 15:26
A debreceni Perényi Pál Salakmotor Stadion (Fotó: Facebook)
Tizenhat versenyző részvételével Debrecenben, a Perényi Pál Salakmotor Stadionban rendezik szombaton a salakmotoros egyéni Európa-bajnokság első döntőjét.

Az esemény sporttörténeti jelentőségű abból a szempontból, hogy a Speedway Euro Championship (SEC), azaz az egyéni Eb-döntő 11 éves történetében először fordul elő, hogy Magyarországon versenyt rendeznek – hangzott el az eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón.

Az Eb-k sorában az áttörést a 2013-as idény hozta, amikor a lengyel One Sport vette át a döntő lebonyolítását. A korábbi egynapos finálét helyett már négyfordulós szériában dől el a bajnoki cím.

A szombaton 15 órától kezdődő megmérettetésen 16 vaspapucsos méri össze tudását, a versenyzők között lesz magyar is, Magosi Norbert szabadkártyásként indul a debreceni fordulóban – tudatták a szervezők.

Az eseményen Barcsa Lajos (Fidesz-KDNP) alpolgármester kiemelte, hogy mérföldkőhöz érkezett a sportág, ugyanis szombaton a valaha volt legrangosabb salakmotorversenyt rendezik meg Debrecenben, ami óriási sportdiplomáciai siker.

„Látni kell, hogy több ezer néző van minden egyes versenyen, ez az a technikai sport, ami Kelet-Magyarországon, a régióban a legtöbb embert érdekel, nekünk pedig óriási felelősségünk van abban, hogy ezt az igényt ki tudjuk elégíteni” – mondta.

Hangsúlyozta, hogy bár a város idén tízmillió forinttal támogatta a salakmotor sportot, most ehhez újabb hárommillió forint plusz támogatást csatol.

A sajtótájékoztatón jelen volt Karolina Jankowska, a One Sport Sp. promótere Lengyelországból. A debreceni versennyel kapcsolatban elmondta, a One Sport nagyon elhivatott, hogy az európai salakmotorsportot igazán európaivá tegye, ezért is választották helyszínül Debrecent, mert tudják, hogy nagyon komoly a sporttörténelme.

Ismertette, hogy minden idők legerősebb mezőnyét sikerült idén összehozni – a kvalifikációk során és a tavalyi eredmények alapján – erre a versenysorozatra, úgyhogy ez önmagában garantálja, hogy egy kimagasló sorozat első versenyének lehetnek tanúi azok, akik kilátogatnak a pályára.

Itt lesz a tavalyi kiírás első öt helyezettje, többek között a címvédő dán Mikkel Michelsen (dán) és honfitársa, Leon Madsen, valamint a debreceni szurkolók kedvence, a lett Andzejs Lebedevs.

Az idei SEC négy selejtezővel, többek között a debrecenivel kezdődött, ezekről a viadalokról a legjobb négy-négy pilóta jutott be a lettországi Daugavpilsben rendezett challenge-be, ahonnan pedig az első öt vaspapucsos kvalifikálta magát a SEC-döntőbe, így például a lengyel Maciej Janowski és Piotr Pawlicki, illetve a cseh Vacláv Milík. Egy másik challenge-ről érkezőkkel együtt kialakult 10 fős mezőnyhöz még öt olyan versenyző csatlakozott – mint a dán Anders Thomsen vagy a francia Dimitri Bergé –, akik állandó indulási jogot kaptak a One Sport és a Nemzetközi Motorsport Szövetség (FIM) illetékeseitől. A 15 fős mezőnyhöz helyszínenként egy-egy szabadkártyás csatlakozik, kialakítva a 16-os startlistát.

Dimitri Bergé-vel kapcsolatban Karolina Jankowska megjegyezte, hogy komoly sérülést szenvedett, így a döntőben csak orvosi engedéllyel vehetne részt, de ezt egyelőre nem kapta meg, így az első számú tartalék fogja helyettesíteni, aki a svéd Jacob Thorssell.

Baráth Norbert, a Speedwolf Sportszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte, bár öt éve nem gondolta, hogy Eb döntőnek ad otthont Debrecen, ma már látja, hogy nehéz lesz felülmúlni ezt a szezont. Kifejtette, hogy több csatorna is élőben közvetíti majd a versenyt, ami nagyon jó hírét viszi Debrecennek.

A kapukat 12 órakor nyitják és 15 órakor kezdődik az első futam – ismertette, majd hozzátette, hogy a szurkolók autógrammot is kérhetnek a versenyzőktől. Kiemelte, hogy azokat a szurkolókat, akik a magyar futballválogatott meccsére is váltottak jegyet, várhatóan külön busszal szállítják majd át a Nagyerdei Stadionba.

A SEC-döntő további fordulóit június 20-án a lengyelországi Grudzidzban, augusztus 24-én a németországi Güstrowban és végül szeptember 21-én a lengyelországi Chorzówban szervezik. Az egyéni Európa-bajnoki címet az nyeri, aki a SEC-döntő négy fordulója során a legtöbb pontot gyűjti.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik