TCR World Tour: hazai pole Uruguayban; Michelisz a 2. sorban

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.20. 11:04
null
Eddig legyőzhetetlen hazai pályáján Santiago Urrutia (Fotó: TCR South America)
Santiago Urrutia nyerte meg a TCR World Tour uruguayi versenyhétvégéjének időmérőjét. A hazai pályán versenyző pilóta mellől Thed Björk, míg a harmadik pozícióból Néstor Girolami várhatja a piros lámpák kialvását az első futamon, amelynek Michelisz Norbert a negyedik helyről vághat neki.

 

Négy, Európában rendezett forduló után a mezőny Dél-Amerika felé vette az irányt – először Uruguayában „osztoznak” a versenyzők a TCR South America aktuális fordulójával. A program pénteken vette kezdetét az első szabadedzéssel, amelyen Mikel Azcona nyitott az élen. A szombati tréningen a hazai pályán versenyző Santiago Urrutia ugrott az élre. Michelisz Norbert az ötödik, majd a nyolcadik helyen zárta az edzéseket.

Az időmérő első szakaszában a mezőny nagysága és a pálya gyorsasága miatt rendhagyó módon két csoportba osztották a pilótákat. Michelisz a második körben hajtott a pályára, s a harmadik pozícióban tette biztossá továbbjutását. Az élen Thed Björk végzett, míg az első csoportban a bajnoki pontversenyt vezető Yann Ehrlacher bizonyult a leggyorsabbnak.

A Q2-ben folytatódott a hazai versenyző szárnyalása, senkinek sem sikerült Urrutiánál jobb kört autózni. A Lynk & Co versenyzője mögött Björk zárta a kvalifikációt, a második sorból Néstor Girolami és Michelisz rajtolhat az első futamon.

A hétvége programja magyar idő szerint 14 órakor folytatódik az első versennyel. Az uruguayi második futam 17.45-kor veszi kezdetét.


 

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Björk nyert; Michelisz 13. a második portugáliai futamon

Egyéb egyéni
2025.07.06. 18:40

TCR World Tour: Ehrlacher rajt-cél győzelmet aratott; Michelisz ötödik az első portugáliai versenyen

Egyéb egyéni
2025.07.06. 13:35

TCR World Tour: Michelisz hatodik a piros zászlókkal tarkított portugáliai időmérőn

Egyéb egyéni
2025.07.05. 19:05

TCR World Tour: Michelisz épphogy lecsúszott a dobogóról a második monzai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.22. 12:18

TCR World Tour: magabiztos Michelisz-győzelem az első monzai versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.21. 15:39

TCR World Tour: Michelisz-pole pozíció a monzai időmérőn

Egyéb egyéni
2025.06.21. 10:28

TCR World Tour: Ehrlacher a sikerével a bajnokság élére állt; Michelisz 5. az utolsó valenciai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.15. 16:12

TCR World Tour: Girolami aratott győzelmet; Michelisz 11. lett a második spanyolországi versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.15. 11:17
Ezek is érdekelhetik