Formula–E: megdöntötte a beltéri sebességrekordot a McLaren Londonban

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.29. 16:35
null
Jake Hughes Guinness-rekordot döntött Londonban (Fotó: Guinness World Records)
Ezen a hétvégén rendezik a Formula–E 2023-as idényének záró fordulóit Londonban, s bár a McLaren versenyzői nincsenek a világbajnoki címre esélyes pilóták között, a csapat biztosan nem távozik üres kézzel Londonból – számolt be róla a Reuters.

Rekorddöntési kísérlettel indult a Formula–E londoni versenyhétvégéje. Az angol fővárosban kialakított versenypálya egy része – például a célegyenes – az ExCeL Centre nevű kiállítási és kongresszusi központban fut, ami lehetőséget teremtett a világbajnoki sorozat számára, hogy új rekordot állítson fel a legmagasabb beltéri sebesség elérését illetően.

A rekorddöntést a mezőny két állandó tagja, Jake Hughes és Lucas di Grassi kísérelte meg csütörtök este. Ehhez egy harmadik generációs versenyautó módosított változatát használták a londoni pálya 346 méter hosszú célegyenesében. Mindkét versenyző három próbát tehetett, mielőtt sor került volna a hivatalos rekorddöntési kísérletre, ami kettejük közül Hughesnak sikerült jobban.

A NEOM McLaren versenyzője 218.71 km/órás sebességig gyorsult fel – ezzel jócskán megdöntötte az amerikai Leh Keen korábbi 2020-ban beállított rekordját, amely során 165.2 km/órás sebességet ért el New Orleansban egy Porsche Taycan Turbo S típusú sportautóval.

Hughes eleget tett a Guinness-szabályoknak – azaz bíró jelenlétében álló helyzetből indulva, a kísérletet teljes mértékben beltéren teljesítette –, így immár világrekordernek mondhatja magát.

Legfrissebb hírek

Formula–E: Buemi mindenkit meglepett az esős Monacóban, hat év után az első győzelmét szerezte meg

Egyéb egyéni
2025.05.04. 16:09

Formula–E: megérkezett az eső Monacóba, drámai végjátékot hozott az időmérő

Egyéb egyéni
2025.05.04. 12:28

Formula–E: Rowland sikerével zárult az első monacói verseny

Egyéb egyéni
2025.05.03. 16:05

Formula–E: a vb-éllovas a falban; a McLaren a pole-ban zárta a monacói időmérőt

Egyéb egyéni
2025.05.03. 12:20

Ronnie O’Sullivan minimális előnyre tett szert a sznúker-vb első fordulójában

Egyéb egyéni
2025.04.22. 23:55

Formula–E: Nato szelte át elsőként a célvonalat, de Wehrlein nyert az őrületes miami versenyen

Egyéb egyéni
2025.04.12. 21:23

Formula–E: Nato meglepetésre pole-ban; a vb-éllovas már a csoportkörben búcsúzott Miamiban

Egyéni
2025.04.12. 17:13

Fehér Racing Bulls, sötétvörös Ferrari, címvédésre készülő McLaren – bemutatkozott a 2025-ös F1-es mezőny

F1
2025.02.18. 22:45
Ezek is érdekelhetik