F2: Hauger aratott győzelmet a magyarországi sprintfutamon

Vágólapra másolva!
2023.07.22. 15:11
null
Hauger már a rajtnál az élre állt, és onnantól nem is engedte ki a kezei közül az első helyet (Fotó: twitter/Formula2)
Dennis Hauger aratott győzelmet a Formula–2-es magyarországi versenyhétvége sprintfutamán. Mögötte Ivasza Ajumu és Oliver Bearman látta meg a kockás zászlót, míg az első ötös sorát Théo Pourchaire és Kush Maini tette teljessé.

 

 

Kush Maini zárt a tizedik helyen a Formula–2-es pénteki időmérőn, így ő várhatta az élről a piros lámpák kialvását a részben fordított rajtrácsos szombati sprintversenyen a mogyoródi pályán. Mellőle Dennis Hauger rugaszkodhatott el, míg a második sorban Jehan Daruvala és Oliver Bearman foglalhatott helyet. Az egyéni összesítést vezető Frederik Vesti a nyolcadik, míg a tőle hat ponttal elmaradó Théo Pourchaire a hetedik pozícióból indulhatott.

Maini jól rugaszkodott el, ám az 1-es kanyarnál elfékezte, amit Hauger és a nagyot rajtoló Ivasza Ajumu is kihasznált, így hamar a harmadik pozícióban találta magát. Rövidesen ráadásul Bearman is maga mögé utasította, vagyis a pole pozíciós számára rendkívül rosszul alakult a nyitó kör.

Hauger viszonylag hamar kiépített némi előnyt az élen, majd tartotta a nagyjából másfél másodperces előnyt Ivasza előtt, míg a kettős mögé Maini zárkózott vissza, miután megelőzte Bearmant. Az ötödik pozícióban ekkor Pourchaire érkezett.

Noha a mezőny meglehetősen szoros volt, és a harmadik, valamint a tizenharmadik helyezett végig DRS-távolságon belül volt az előtte haladóhoz képest, túl sok előzés nem történt, hanem vonatozás alakult ki.

Hátrébb viszont Arthur Leclerc, Ralph Boscung és Clément Novalak akaszkodott össze, a francia-svájci eltalálta a Campos versenyzőjét, akit a fal állított meg, míg a monacói a tizennyolcadik pozícióba esett vissza, miután kissé eltalálta az ellenfelét. Az eset miatt rövid ideig virtuális biztonsági autós szakasz lépett érvénybe, amely után Pourchaire azonnal bevetődött Bearman mellé, és fellépett a negyedik helyre.

A francia előzését követően ugyanakkor újra beállt a harmadik Maini mögötti vonat. Az indiai ugyanis hat körrel a vége előtt már több mint 6 másodperccel volt lemaradva a továbbra is élen haladó Hauger, valamint az őt egy szekundumra követő Ivasza előtt. Pourchaire azonban nem elégedett meg a negyedik hellyel, és rövidesen újabb offenzívát indított indiai riválisa ellen. A 24. körben sikeres előzést mutatott be, és feljött a harmadik pozícióba, igaz, kissé összeért Mainival, aminek következtében az indiai Bearman ellen is bukott egy helyet.

 

A brit ezt követően Pourchaire-t kezdte támadni, és hamarosan meg is előzte az összetett második helyén álló versenyzőt. A fennmaradó körökben aztán már nem történt újabb pozíciócsere az élbolyban, Hauger magabiztos győzelmet aratott, mögötte Ivasza és Bearman szelte át a célvonalat. A negyedik Pourchaire lett, majd Daruvala, Maini, Victor Martins, Isack Hadjar, Vesti és a szombaton pole pozíciót szerző Jack Doohan zárta az első tízes sorát.

Folytatás vasárnap 10 óra 5 perckor a főversennyel.

Legfrissebb hírek

Hivatalosan is felveszi Nigel Mansell nevét a Hungaroring 4-es kanyarja

F1
2025.03.24. 13:07

A Hungaroring célegyenesével jelenleg még Max Verstappennek is meggyűlne a baja

F1
2025.03.24. 12:40

Gyulay Zsolt: Az F1 vezetői szerint a mogyoródi pálya fejlesztése pozitív példa

F1
2025.03.08. 08:48

Ismét telt ház várható a Hungaroringen

F1
2025.02.12. 11:07

Látványos megújulás a Hungaroringen

F1
2025.01.20. 08:20

Nemzeti Sportrádió: a Hungaroring történetének legnagyobb változásait láthatjuk az idei Magyar Nagydíjon

F1
2025.01.19. 12:06

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44

A jövőre az F1-ben debütáló Bortoleto nyerte az F2-es bajnoki címet

F1
2024.12.08. 12:59
Ezek is érdekelhetik