F3: Maloney a pole-ban, Tóth a mezőny végén Zandvoortban

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2022.09.02. 14:40
null
Piros zászlóval és Zane Maloney elsőségével ért véget a zandvoorti időmérő (Fotó: DPPI)
Zane Maloney szerezte meg a pole pozíciót a Formula–3-as zandvoorti versenyhétvége időmérőjén. Mögötte Victor Martins és Jak Crawford érkezett, míg az első ötös sorát Roman Stanek és Franco Colapinto tette teljessé. Tóth László az utolsó helyen zárt.

 

Szünet nélkül folytatódott a Formula–3-as bajnokság, az utolsó előtti állomás Zandvoort, ahol Victor Martins elsőségével vette kezdetét a program. A francia mögött Caio Collet és Alekszandr Szmoljar érkezett, míg az összetettet egy ponttal vezető Isack Hadjar a 12. helyen zárt a szabadedzésen.

A magyar induló, Tóth László 29. pozícióval hangolt az időmérőre.

Az első köröket követően Martins nevével kezdődött a lista, a bajnokságban kétpontos hátránnyal a harmadik helyet elfoglaló versenyző előnye 104 ezred volt Franco Colapinto előtt, míg Zane Maloney további 45 ezredes lemaradással érkezett a harmadik pozícióban. Tóth a 28. helyen kezdett.

Az újabb próbálkozásokat követően is Maloney tört az élre 1:24.386-os körrel, és majdnem három tizedet adott Martins-nek. Harmadikként Roman Stanek érkezett, a bajnokságot vezető Hadjar a 20., míg Tóth az utolsó pozícióban állt.

Az utolsó percekben nagy volt a tűzijáték, a javítások sorának azonban kevesebb mint egy perccel a kockás zászló megjelenése előtt William Alatalo balesete vetett véget. A versenyző a 3-as kanyarnál szállt a falba, aminek következményeként piros zászlóval megszakították a kvalifikációt, majd rövidesen jelezték, már nem is indítják újra a körözést.

A pole pozíciót Maloney szerezte meg Martins és Jak Crawford előtt, majd Stanek és Colapinto egészítette ki az első ötöst. Az éllovas Hadjar a hatodik lett, míg a tizenkettedik pozícióban Juan Manuel Correa érkezett, így ő várhatja az élről a sprintfutam rajtját.

Tóth az utolsó helyen végzett.

Folytatás szombaton 10 óra 25 perckor a sprintfutammal.

Legfrissebb hírek

Leclerc szerint ennyi van a Ferrariban; Hamilton megcélozta a győzelmet vasárnap

F1
2025.03.22. 16:06

„Ha mindenki kiesik előlünk, akkor lehet esélyünk" – Verstappen úgy érzi, a Red Bull csak a negyedik erő

F1
2025.03.22. 14:16

„Nagyon meglepődtem" – Russell a másik McLarent is maga mögé utasítaná a kínai versenyen

F1
2025.03.22. 12:05

Piastri először pole pozícióban; Russell meglepetésre szétválasztotta a McLareneket a kínai időmérőn

F1
2025.03.22. 08:55

Akkora előnyben van a McLaren, hogy akár már most leállíthatja a fejlesztést – Russell

F1
2025.03.15. 12:43

Norris és Piastri összecsapna a győzelemért; Hamilton örül, hogy ilyen közel került Leclerc-hez az időmérőn

F1
2025.03.15. 11:09

Norris vezérletével a McLaren az első, Cunoda és Albon a Ferrarik előtt a harmadik sorban az első időmérőn

F1
2025.03.15. 05:33

Tóth László: Új csapatot építünk a magyar dzsúdóban

Egyéb egyéni
2025.02.17. 08:53
Ezek is érdekelhetik