F3: Maloney nyert, Tóth 25. lett a spái főfutamon

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.28. 09:47
null
Szombaton nagy balesetet szenvedett, a vasárnap futamot nyert Zane Maloney Spa-Francorchamps-ban (Fotó: DPPI)
Zane Maloney aratott győzelmet a Formula–3 belgiumi versenyhétvégégének főfutamán. A dobogóra még Roman Stanek és Oliver Bearman állhatott fel, Tóth László a 25. helyen zárta a spái versenyt, amelyen kétszer is a pályára kellett küldeni a biztonsági autót.

 

Caio Collet elsőségével ért véget a spái időmérő, így a brazil pilóta vághatott neki a pole pozícióból a főfutamnak. Collet mellől Zane Maloney, a harmadik rajthelyről Francesco Pizzi várhatta a piros lámpák kialvását. Tóth László ezen a versenyen is a 28. pozícióból rajtolhatott.

A startnál Collet maradt az élen, néhány kanyarral később azonban Maloney indított kemény csatát az élen autózó brazil ellen, majd vitatható módon, a pályán kívül előzte meg Collet-t. Legrosszabbul a rajtrács elejéről indulók közül Pizzi járt, aki sok helyet bukva visszacsúszott a mezőnyben, de kicsit hátrébb, a nagy helyezkedés következtében a bajnokesélyes Victor Martins futama is hamar véget ért.


Az elakadt autó és a pályán lévő törmelék miatt beküldték a biztonsági autót. A korlátozást megelőzően a sprintfutamon nagyot bukó Oliver Goethe állt az élre, s ott is maradt az újraindításkor, nem sokkal később azonban Collet és Maloney is elment mellette.

Előbbi tehát visszavette a vezetést, azonban rögtön ezután öt másodperces időbüntetéssel sújtották, amiért nem biztonságos módon tért vissza a pályára még az első körben bemutatott kicsúszását követően. A hetedik körben ismét be kellett vetni a biztonsági autót – ezúttal Grégoire Saucy miatt, aki kicsúszott, autóját pedig a gumifal állította meg.


A safery car négy körrel később állt ki a mezőny elől, az élen hamar változás történt a második újraindítást követően. Maloney megelőzte Collet-t, aki mellett nem sokkal később Roman Stanek is elment. A hátralévő néhány körben már nem láthattunk helycserét a top háromban, Maloney győzött, a dobogóra még Stanek, illetve Collet büntetése miatt Oliver Bearman állhatott fel. Tóth a 25. helyen látta meg a kockás zászlót.

Folytatás a jövő héten Zandvoortban!

Legfrissebb hírek

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
2025.07.27. 20:02

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
2025.07.27. 14:33

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
2025.07.27. 12:22

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
2025.07.27. 11:35

Hamilton: Elfogadhatatlan, hogy mindkét alkalommal kiestem a Q1-ben

F1
2025.07.26. 19:49

Norrisé a pole pozíció Piastri és Leclerc előtt; Hamilton már a Q1-ben kiesett a spái időmérőn

F1
2025.07.26. 15:36

Verstappen aratott sikert a két McLaren előtt a spái sprintversenyen

F1
2025.07.26. 11:35

Leclerc szerint bevált a fejlesztés, Hamilton rendkívül frusztrált volt a sprintidőmérő után

F1
2025.07.25. 18:58
Ezek is érdekelhetik