F3: megérkezett az eső a Hungaroringre, Collet nyerte a sprintfutamot

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.30. 11:53
null
Caio Collett az első győzelmét aratta a Formula–3-ban (Fotó: Twitter/Formula–3)
Caio Collet aratott győzelmet a Formula–3 magyarországi versenyhétvégéjének sprintfutamán. A brazil pilóta az első győzelmét aratta a sorozatban, a dobogóra még Franco Colapinto és Kush Maini állhatott fel. Tóth László a 26. pozícióban ért célba a Hungaroringen.

 

Bár ez az első versenyhétvégéje a Formula–3-ban, Oliver Goethe a pole pozícióból vághatott neki a részben fordított rajtrácsos sprintfutamnak, miután a 12. pozícióban zárta a pénteki időmérőt a Hungaroringen. Goethe mellől Franco Colapinto, a második sorból Isack Hadjar és Caio Collet várhatta a piros lámpák kialvását a szombati viadalon. Tóth László a 29. pozícióból vághatott neki a hazai versenyének.

Csakhogy szombat reggel a Hungaroringre megérkezett az eső, ami bár elállt a rajtig, a mezőny nedves pályán kezdhette meg a sprintfutamot. Az állórajtot emiatt nem is engedélyezte a versenyirányítás, így a futam gördülő starttal vehette kezdetét.

Goethének nem sikerültek túl jól az első kanyarok, s egészen a negyedik helyig esett vissza. Az élre Colapinto állt, ám rögtön az első kör végén a pályára kellett küldeni a biztonsági autót, miután David Vidales Josep María Martíval ért össze, s előbbi autója a falnak csapódott.


A safety car két kör után állt ki a mezőny elől, az újraindításkor Colapinto maradt az élen, míg Collet Hadjart megelőzve felzárkózott a második helyre. A brazil pilóta szinte azonnal elkezdte támadni Colapintót is, ám a 6. körben ismét be kellett küldeni a biztonsági autót, hiszen Brad Benavides és Ido Cohen találkozója végződött az előbbi kiesésével. Végül Cohen is behajtott a bokszutcába és feladta a versenyt.

Ezúttal is két körig tartott a korlátozás, a folytatásban nagy csata alakult ki az élen autózó hármas között. Végül Colapinto megtartott az első helyet, ahogyan Collet is csak átmenetileg veszítette el a második pozíciót Hadjarral szemben. A 11. körben Colapinto kissé lecsúszott az ideális ívről, amelyet Collet kihasznált, s átvette vezetést.


A következő körökben a brazil pilóta folyamatosan növelte az előnyét, négy körrel a leintés előtt már csaknem öt másodperccel autózott Colapinto előtt, akinek hátránya a későbbieknek csak még tovább nőtt. A hajrában némi izgalmat még Hadjar hibája okozott, ami több pozíciójába került a francia versenyzőnek.

Collet magabiztosan – és F3-as pályafutása során először – szelte át a célvonalat az első helyen, a dobogóra még Colapinto és Kush Maini állhatott fel. Tóth a 26. pozícióban látta meg a kockás zászlót a hungaroringi sprintfutamon.

Folytatás vasárnap 10.05-kor a főfutammal!

Legfrissebb hírek

Nincs meglepetés, Marc Márquez nyerte meg a sprintfutamot

Egyéb autó-motor
3 órája

Marc Márquez uralta a MotoGP Magyar Nagydíjának időmérőjét

Egyéb autó-motor
7 órája

MotoGP: Márquez pályarekorddal kezdett az első balatoni szabadedzésen

Egyéb autó-motor
Tegnap, 13:07

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
2025.08.21. 12:18

MotoGP: ingyenes expressz indul a Magyar Nagydíjra

Egyéb autó-motor
2025.08.15. 16:32

F1 75: igazi klasszikus lett az első esős Magyar Nagydíj

F1
2025.08.13. 13:00

MotoGP: a legmélyebb pokolból újra a csúcson. Történelmi szezonnak vagyunk szemtanúi?

Egyéb autó-motor
2025.08.10. 08:57

Colapinto összetörte az Alpine-t a Hungaroringen zajló Pirelli-teszten – képek

F1
2025.08.06. 13:05
Ezek is érdekelhetik