NS-klub: hűséges olvasónk – Bunkoczi László

„A Margitsztigetre jártam edzeni hajnalban, és a Jászai Mari téri aluljáróban volt egy újságos  – idézte fel Bunkoczi.  – Amikor én mentem, még nem volt nyitva, de az újságok le voltak dobva a bódé elé, és nekem megengedte az újságos, hogy reggelente kivegyek egyet a kupac tetejéről, edzésről visszafelé pedig beadtam neki az egy forint újságpénzt. Így kezdődött, és azóta is mindennap olvasom a lapot. Megnézem persze az NSO-t is, de szeretem megfogni az újságot – azzal kezdem a napot, hogy átlapozom. Ami nagyon érdekel, azonnal elolvasom, és azután a többi cikket is, az elejétől a végéig. Igen, még a tekéről szóló híreket is.
A tiszta újságírást szeretem, a sport­eseményekről szeretek olvasni – a kedvencem a tenisz, és persze a Dakart is mindig megnézem, ha nem vagyunk ott, legalább tudjam, mi történt.
A legizgalmasabb mindig a vasárnapi újságbeszerzés a mai napig, hiszen reggel nem telhet el Nemzeti Sport nélkül, úgyhogy én felkelek Biatorbágyon, és elindulok benzinkútról benzinkútra, amíg nem találok egyet. Vasárnap mindig a meccs­tudósításokkal kezdem, és bevallom, a mai napig megnézem, milyen osztályzatot kapott a bíró és a játékosok – főleg azokon a meccseken érdekes ez, amelyeket én is láttam, mert kíváncsi vagyok, ugyanaz-e a véleményem, mint az újságírónak.
Természetesen megvannak azok a lapszámok, amelyekben először szerepeltem – furcsa érzés volt, olyan földöntúli. Aztán amikor elkezdtem a Dakaron versenyezni, a szüleim a Nemzeti Sportból tudták meg, hogy mi van velem, hiszen telefonálni nem tudtunk, internetnek pedig Afrikában még se híre, se hamva nem volt akkoriban. Ezek az újságok anyukámnál vannak meg eltéve.
Tudom, az az út, hogy lassan mindenki átáll az online olvasásra, de én ezzel nem értek egyet, most éppen külföldön vagyok, és persze kényelmesebb volt e-könyvet hozni, de ezeket a könyveket, amelyeket letöltöttem, mind megvettem a könyvesboltban is, hogy legyenek meg otthon a maguk valójában.”