Rali: Egy biztos, én kocsiba akarok ülni! – Herczig Norbert

– Hogy vannak?
– Javulunk, de mindennap másvalami fáj – mondta a négyszeres abszolút magyar bajnok Herczig Norbert. – Nem voltunk még ilyen helyzetben. Estünk ennél sokkal nagyobbat is, mégsem sérült meg senki. Ez valahogy alattomos volt: Ramón hat bordája eltörött, és bár az első diagnózis szerint én zúzódásokkal megúsztam, csak nem javultam. Az újabb vizsgálattal aztán kiderítették, nekem is eltört egy bordám. Nehezemre esik a fekvés, de még a mély lélegzetvétel is. Mindig más testrészem fáj, és Ramón is így van vele, úgyhogy próbáljuk összerakni magunkat, és apróságoknak is örülünk.

– Mennyi időt vesz igénybe   a felépülés?
– Az orvosok szerint változó, elsőre öt hónapot mondtak. Ez elég soknak tűnik, ám dolgozunk a lerövidítésén, mert egyvalami biztos: én kocsiba akarok ülni!

– Ellentmondást nem tűrő kijelentés.
– Az, és talán furcsa, amit mondok: a Rally Hungary végérvényesen bizonyította, hogy bár murván van egy kis hátrányunk, aszfalton abszolút versenyképesek vagyunk, sőt az Európa-bajnoki élmezőnybe tartozunk. A magyar ERC-futamon egyszer sem léptünk ki a komfortzónánkból, így voltunk a borzasztóan erős mezőnyben másodikok.

– Mit kellett volna másképp csinálni abban a kanyarban?
– Több százszor végigpörgettem magamban a történteket, és átgondolva talán kicsit óvatosabbnak kellett volna lennem. Az a rossz az egészben, hogy addig is csúszott az út, de ott, abban a kanyarban a páralecsapódás miatt olyan volt, mintha jégen mentünk volna – kihúzták a lábunk alól a talajt. Kicsit vigasztal, hogy odáig, vagyis az előző mérésig a legjobb időnk volt.

– Jó lett volna, ha a hazai futamon is a dobogón ünnepelhet...
– Ne is mondja! Mindennél jobban vágytam rá. De úgy tűnik, ugyanaz történik, ami a pályafutásom nagy részére igaz: kapok lehetőségeket – amelyekért nagyon hálás vagyok –, a tűz közelébe jutok, küzdhetek, mégis nagyon nehezen adja meg a sors, hogy el is érjem a céljaimat. Így volt ez az összes bajnoki címemmel is – mintha hullámvasúton ültem volna, nem jött könnyen semmi.

– A jövő hétvégi kanári-szigeteki idényzáróra ilyen sérülésekkel értelmetlen lett volna elutazni. Fáj a szíve?
– Kicsit igen, de ennél is fontosabb, hogy Ramón meggyógyuljon. Eddig még nem történt olyan, hogy mellőlem bárki is kórházba kerüljön, így azt is tanulnom kellett, hogy ne magamat hibáztassam. Nehezen éltem meg az egészet, még úgy is, hogy amint leadjuk egy versenyre a nevezési lapot, mi tulajdonképpen egyek vagyunk, és benne van a pakliban a baleset.

– Mikor kezdhetnek el mozgolódni?
– Erről Ramónnak kell döntenie. Először is meg kell gyógyulnia, aztán eldől, tudja-e, akarja-e folytatni. Ez az elsődleges. Közben elkezdtük a jövő évi büdzsé tervezését, az egyeztetést a támogatókkal – hála istennek, akikkel eddig beszéltem, mind a folytatás mellett vannak, mert tetszik nekik, amit csinálunk. Remélem, hogy össze tudjuk rakni a következő évet, és el tudunk indulni legalább nyolc versenyen – ha így lesz, ígérem, az elejétől gyorsan fogunk menni!

– Változtat bármin, hogy nemzetközi oldalról a világbajnokság szervezője veszi át a promóteri feladatokat az Eurosport Eventstől?
– Egyelőre nem tudjuk. Technikailag hatalmas fejlődés, hogy ugyanolyan élő közvetítést akarnak adni az Eb-futamokról, mint a világbajnokságról, de kicsit tartok tőle, hogy a fő sorozat élvez majd prioritást, a mi versenyeinket pedig megpróbálják betömködni a lyukakba. Olyan hírek jönnek, hogy májusban, tehát viszonylag későn kezdünk, és október közepén vége a bajnokságnak, vagyis öt és fél hónapba akarnak besűríteni kilenc viadalt, ami nem lesz könnyű. Ahhoz, hogy véleményt mondjak, látnom kellene a versenynaptárt, de egyvalami biztos: mi az Európa-bajnokságra készülünk. Mert azt a tudást, amelyet az elmúlt esztendőkben pályaismeretben összegyűjtöttünk, azt a rengeteg versenykilométert, amit megtettünk, kár lenne sutba dobni. És nem is dobjuk!