MotoGP: Vinales kihagyja az Amerikai Nagydíjat

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2021.09.30. 10:09
null
A jerezi WSBK-futam előtt egyperces megemlékezést tartottak, amelyen Maverick is ott volt (Fotó: Circuito de Jerez-Ángel Nieto, Twitter)
Unokaöccse, Dean Berta Vinales múlt szombati tragikus balesetét követően Maverick Vinales úgy döntött, hogy nem áll rajthoz a most hétvégi MotoGP-futamon. Ezt az Aprilia szerda esti közleményében jelentette be hivatalosan, hozzátéve, hogy teljes mértékben és feltétel nélkül támogatják pilótájuk döntését, mellette és családja mellett állnak a nehéz időkben.

 

„Lesz még lehetőség és verseny, amelyen folytathatjuk az ígéretes utat, amit együtt megkezdtünk. Az utat, amit százszázalékosan az érintett felek érzései iránti tisztelet kell, hogy övezzen” – szól a csapat által kiadott bejelentés vége.

És pont ez az a miliő, amire a mezőny talán legérzékenyebb és bizonyos szempontból talán leglabilisabb versenyzőjének szüksége van most.

„Köszönöm, Aprilia, hogy megértitek a helyzetemet és a kedvességet, hogy elfogadjátok (a döntésemet – a szerk.). Versenyezni akartam a kis unokaöcsémért, de jelenleg az érzelmek túl mélyek, amik nagyon nehézzé teszik számomra, hogy távol legyek és hogy koncentrálni tudjak. Köszönöm mindenkinek” – írta nem sokkal később Vinales Instagram-oldalán.

Dean Berta Vinales múlt szombaton a Superbike-világbajnokság jerezi hétvégéjén szenvedett halálos kimenetelű balesetet a WSSP300-as kategória első futamának végéhez közeledve. Idén sajnos ő már a harmadik fiatal versenyző (Dean mindössze 15 éves volt), akit hasonló körülmények között veszít el a motorsport.

Maverick döntése nemcsak érthető, de tiszteletre méltó és bátor, ugyanakkor felveti a kérdést, hogy a show-nak valóban mindig és azonnal folytatódnia kell-e.

Dean balesetét követően a szombati program hátralévő részét törölték Jerezben, de vasárnap megrendezték a futamokat. Kategóriabeli versenytársai közül sokan a leintés után megálltak a baleset helyszínén, és imával búcsúztak társuktól.

Legfrissebb hírek

MotoGP: Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött az Osztrák Nagydíjon

Egyéb autó-motor
2025.08.17. 15:45

MotoGP-gyorstalpaló 1. rész

Egyéb autó-motor
2025.08.17. 08:15

MotoGP: ingyenes expressz indul a Magyar Nagydíjra

Egyéb autó-motor
2025.08.15. 16:32

Ötvenedik alkalommal rendezik meg a salakmotoros Debrecen Nagydíjat augusztus 20-án

Egyéb autó-motor
2025.08.15. 15:53

MOTOGP NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Egyéb autó-motor
2025.08.15. 13:07

MotoGP: Az év botrányát a nagyfőnök állította le – a regnáló világbajnok el akarta hagyni csapatát

Egyéb autó-motor
2025.08.14. 09:29

Márquez vs. Márquez – a motorsportban ilyenre még nem volt példa

Egyéb autó-motor
2025.08.12. 13:22

A kétszeres MotoGP-világbajnok alulmúlja önmagát – mentális összeomlás vagy tényleg a motorral van gond?

Egyéb autó-motor
2025.08.11. 11:21
Ezek is érdekelhetik