MotoGP: Rossi ellenállt a szirének csábításának – egy csodás karrier ér véget

A fontos pillanatot az aktuális világbajnok, Joan Mir és Jack Miller is személyesen szerette volna hallani, így ők bent voltak a teremben, ahol a sajtótájékoztatót tartották. (Gigi Dall'Igna, a Ducati Corse vezérigazgatója és Paolo Ciabatti, a Ducati Corse sportigazgatója azonban nem maradhatott, valószínűleg a szigorú szabályok miatt.)

Nem ez volt a legmeghatóbb sajtótájékoztató, amin valaki bejelenti a visszavonulását. Talán azért, mert jó ideje lógott már a levegőben. Talán a „családias” légkör miatt (féltucat újságíró, kétszer annyi fotós, operatőrök, a Dorna munkatársai és persze vezetői – Carmelo Ezpeleta és Manel Arroyo –, valamint Rossi legszűkebb köréből is csak négyen – Alessio Salucci, azaz Uccio, a gyerekkori barát, Albi Tebaldi, a VR46 vezérigazgatója, Gianluca Falcioni, a VR46-os pilóták menedzsere és Max Montanari, az asszisztense – lehettek jelen a Covid-protokoll miatt).

És talán azért is, mert Rossi a motorozás mellett a kommunikációnak is mestere. Most sem esett ki a szerepéből, tökéletesen leplezte az érzelmeit, és ugyanazokkal a gesztikulációkkal, mimikával és hangsúllyal beszélt, ahogy azt tőle már megszokhattuk.

„Ahogy a szezon alatt mondtam, meghoztam a döntést a jövő évemmel kapcsolatban a nyári szünet után, és úgy döntöttem, hogy befejezem az idény végén. Sajnos ez lesz az utolsó fél szezonom MotoGP-pilótaként. Nehéz és szomorú pillanat ez, mert nehéz kimondani és tudatában lenni, hogy jövőre nem fogok motorral versenyezni, amit harminc éve csinálok” – kezdte Rossi.

„Nehéz döntés volt, de meg kell érteni, hogy a sportban, minden sportban az eredmény az, ami igazán számít. Szóval azt gondolom, hogy ez a jó út. De még előttünk van egy fél szezon, szerintem az utolsó verseny után lesz majd igazán nehéz. Az évad elején azt gondoltam, hogy majd a nyári szünetben fogok dönteni, és így is történt. A bajnokság kezdetekor még folytatni akartam, de meg kellett értenem, hogy elég gyors vagyok-e. Sajnos az eredmények elmaradtak attól, amit vártunk, szóval elgondolkoztam.”

Valóban, az eredmények egy ideje már nem igazán jöttek, de a számok, amiket maga mögött hagy, hihetetlenek. Eddig 423 világbajnoki futamon állt rajthoz, ebből 115-öt megnyert. 235 alkalommal állhatott fel a dobogóra, 199-szer a királykategóriában. Kilenc világbajnoki címet nyert, abból hetet a legnagyobbak között három különböző érában (kétütemű 500 kcm, négyütemű 990 kcm és 800 kcm).

A futamgyőzelmeket és a világbajoki címek számát tekintve ugyan nem ő áll a sportág élén (Giacomo Agostini 122 első helyezést és 15 bajnoki címet jegyez, míg Angel Nieto 12+1 bajnoki címet), de egészen biztosan neki köszönhet a legtöbbet a MotoGP ismertség tekintetében.

Milliókat vonzott be a sportba, akik nélküle valószínűleg sohasem kezdtek volna el motorversenyt nézni. „Igazából magam sem értem az okát, de az biztos, hogy sok embert szórakoztattam vasárnaponként. És erre büszke is vagyok.”

Hogy mennyire nehéz döntést hozott meg, azt egy külső szemlélőnek, sőt még akár a legnagyobb szurkolóknak is nehéz lehet megérteni, és átérezni, hogy a motorsport egyfajta drog.

„Két éve, de még tavaly sem álltam készen a visszavonulásra. Mindent meg kellett próbálnom, most viszont nyugodt a lelkem. Nem vagyok boldog, ám ha jövőre hozom meg ezt a döntést, akkor sem lennék boldog, mert még további húsz évig akarnék versenyezni. Szóval azt hiszem, hogy ez a megfelelő pillanat és a jó döntés.”

Ezen a ponton talán érdemes visszaidézni 2018. márciusi nyilatkozatát, amit akkor tett, amikor újabb két évre hosszabbított a Yamahával.

„Sok remek versenyzőt láttam már – autó- és motorversenyzőt egyaránt –, akik a karrierjük csúcsán hagyták abba. Mint Schumacher, Biaggi, Troy Bayliss, de azt hiszem, egyikük sem volt boldog utána. Schumacher és Bayliss vissza is tért, szóval úgy döntöttem, hogy én addig versenyzek, ameddig csak tudok. Nem akarok később úgy élni, hogy folyton az jár a fejemben, talán mehettem volna még két évet. Ráadásul ha ez lenne a szempont, akkor talán már hat-nyolc éve vissza kellett volna vonulnom.”

A megméretés persze nem tűnik majd el az életéből, a jövőben biztosan rajthoz áll majd néhány autóversenyen, de nem olyan intenzitással és nem ugyanazon a szinten, mint ahogyan motorozott.

Pedig tényleg a kezében volt a lehetőség, hogy folytassa.

„Nehéz döntés volt, mert megvolt rá az esély, hogy a saját csapatomban versenyezzek jövőre, együtt az öcsémmel. Volt egy hivatalos ajánlatom a saját csapatomtól, és őszintén szólva komolyan el is gondolkodtam rajta, azonban mégsem élek vele. Az egyik ok az volt, hogy motort kellett volna váltanom. Ez egy jó projekt lett volna, ha van rá két-három esztendőm. Viszont egy év alatt a rizikó nagyobb lett volna, mint amennyi jót hozott volna.”

Bölcs döntést hozott tehát (persze sokak szerint ezt már három éve is megtehette volna), és ha eddig nem nézett fel rá valaki, most annak is érdemes.

Amikor Rossi ugyanis arról beszélt, hogy a saját csapatától volt ajánlata, és azzal viccelődik, hogy a fizetés nem volt kérdés, mert önmagával kellett egyezkednie önmagáról, akkor ezen gondolatok mögött bizony komoly kísértés húzódik meg.

Nem csak a versenyzésé és a motorozásé. Még csak nem is a pénzé.

Sokan függenek az ő döntésétől, az ő karrierjétől, így sokan biztatták őt akkor is a folytatásra, amikor talán már nem kellett volna. Uccio, sőt Rossi öccse, Luca Marini is úgy nyilatkozott még a napokban, hogy így nem lehet vége az ő pályafutásának, még mindig nagyon gyors, még mindig ott a tűz a szemében, és többre képes annál, mint amit idén láthatunk tőle.

1996. Ebben az évben mutatkozott be a világbajnokság 125 kcm-es kategóriájában. A jelenlegi MotoGP-s pilóták közül nyolcan akkor még meg sem születtek.

Marc Márquez kivételével minden nagy ellenfele visszavonult már, és most rajta a sor.

Persze addig még vár rá (a jelenlegi naptár szerint) 10 futam.