Formula E: De Vriest elöntötték az érzelmek, míg a Mercedes hamarosan búcsúzhat

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.16. 14:51
null
Nyck de Vries lett a Formula E első világbajnoka (Fotó: AFP)
Hiába szerezte meg a versenyzőknél és a csapatoknál is a világbajnoki címet a Mercedes, a hírek szerint a német gyártó a következő idény végén kiszáll a Formula E-ből. Mindez viszont egyelőre nem különösebben foglalkoztatja Nyck de Vriest, aki megszerezte a vb-címet a berlini idényzárón.

 

Múlt vasárnap történelme első világbajnokát avatta a Formula E. A berlini dupla idényzárón – amely előtt matematikailag még 18-an voltak esélyesek a végső győzelemre – a Mercedes holland versenyzője, Ncyk de Vries hódította el a bajnoki címet.

„Elöntöttek az érzelmek. Ez egy kemény szezon volt a számomra, sok jó és rossz pillanattal – mondta az utolsó futam után az újdonsült világbajnok. – Persze mások is hasonló csónakban eveztek, így minden az utolsó versenyen dőlt el. A szerencse viszont a mi oldalunkra állt, nagyon jó futamot teljesítettünk, és az autónk tempója is nagyon erős volt. Folyamatosan a cél lebegett a szemem előtt, de olykor úgy tűnt, hogy a többiek ezt nem tartják tiszteletben. Úgyhogy eljött az a pillanat, amikor csak épségben célba akartam érni, és jó volt, amikor láttam, hogy minden rendben lesz.”

Az egyéni vb-cím mellett a Mercedes a csapatok bajnokságában is elhozta a trófeát. Emiatt a német gyártó egy kissé furcsa helyzetbe került, ugyanis az idényzáró kezdete előtt attól volt hangos a berlini paddock, hogy a 2022-es szezon végén a Mercedes búcsút int a Formula E-nek.

Toto Wolff akkor azt nyilatkozta, hogy már meghozták a döntést a jövőjükkel kapcsolatban, ám egyelőre nem fedné fel azt. A motorsport.com értesülései szerint a Mercedes a dupla siker ellenére is követné jövőre az Audi és a BMW példáját – a másik két nagy német gyártó számára a múlt hétvégi berlini forduló jelentette a búcsút a sorozattól. A szakportálnál úgy tudják, a következő napokban várható a bejelentés a Mercedesnél a kiszállásról.

Legfrissebb hírek

Formula–E: Rowland bebiztosította a világbajnoki címét a második berlini futamon

Egyéni
7 órája

Formula–E: Wehrlein fontos pole pozíciót szerzett a második berlini időmérőn

Egyéni
11 órája

Formula–E: négy tized döntött Evans és Wehrlein között; a vb-éllovas kiesett az első berlini versenyen

Egyéni
2025.07.12. 17:16

Formula–E: Evans szerezte meg a pole-t az esős, lerövidített berlini időmérőn

Egyéni
2025.07.12. 13:12

Russell: Annak az esélye, hogy jövőre nem a Mercedes versenyzője leszek, rendkívül kicsi

F1
2025.07.03. 20:20

„Nem lesz olyan könnyű" – a McLaren szerint Verstappen fenyegetést jelent Ausztriában

F1
2025.06.27. 20:53

F1 75: Stirling Moss nyerte a Fangio elleni Mercedes-csatát Angliában

F1
2025.06.23. 12:30

F1-es dobogóról vissza az iskolapadba – Antonelli érettségizni ment a Kanadai Nagydíj után

F1
2025.06.20. 12:51
Ezek is érdekelhetik