Tereprali: jövőre először tartják meg a világbajnokságot

Vágólapra másolva!
2021.06.21. 16:20
null
Terepraliban is avatnak világbajnokot
Címkék
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Motorsport-világtanácsának döntése alapján jövőre megrendezik az első tereprali-világbajnokságot, amelynek nyitó versenye a legendás Dakar rali lesz januárban.

 

A világbajnoki sorozat az fia.com-on olvasható tervek szerint négy vagy öt viadalból áll majd, de egyelőre csak a Dakar helye biztos a versenynaptárban, a további helyszínekről később döntenek.

„Az FIA szeretné, hogy Európában legyen az egyik verseny, de eséllyel pályázik Abu-Dzabi, Kazahsztán, illetve Brazília és Kína is szívesen látná a sportág legjobbjait egy vb-futamon” – mondta Faluvégi Péter, az FIA cross country bizottságának magyar tagja. Hozzátette, eddig azért nem volt terepraliban világbajnokság, mert annak megrendezésére csak bizonyos feltételek teljesülése mellett van lehetőség.

„Az FIA most elfogadta az erre vonatkozó elképzeléseket, és jövőre három kontinensen kerülhet sor a legalább hét napig tartó, minimum 2000 kilométer versenytávú vb-futamokra.”

A tereprali-vb-nek ugyanaz az ASO lesz a promótere, amely a Dakaré is.

A döntés a szakág világkupaversenyeit nem érinti, azokra változatlan formában kerül sor Ázsiában és Európában, ezek a viadalok ugyanis legfeljebb négynaposak, a versenytávjuk pedig nagyjából 500 kilométer. Magyarországon augusztus 5. és 8. között rendeznek vk-futamot, a HunGarian Baját Várpalotán és környékén.

Legfrissebb hírek

Tereprali: ifj. Mészáros Lőrinc balesetet szenvedett, és a nagyváradi kórházban ellátták

Egyéb autó-motor
2024.06.17. 14:12

Dakar: Loeb újabb szakaszsikerrel lopódzott közelebb Sainzhoz

Egyéb autó-motor
2024.01.16. 21:31

Dakar: Loeb sorozatban a harmadik etapgyőzelmét aratta

Egyéb autó-motor
2024.01.14. 20:18

Dakar: az éllovas felborult, Sainz vezet az autósoknál

Egyéb autó-motor
2024.01.11. 21:02

Dakar: bemelegített a mezőny, Ekström volt a leggyorsabb az autósoknál

Egyéb autó-motor
2024.01.05. 17:35

Tereprali: az utolsó összecsapás – jön az évzáró verseny, a Raid of Champions

Egyéb autó-motor
2023.10.30. 16:45

Tereprali: Holowczyc, Svitko és Varga pezsgőzött a HunGarian Baja végén!

Egyéb autó-motor
2023.08.12. 18:39

Tereprali: Hodola az ötödik helyen áll a HunGarian Baján

Egyéb autó-motor
2023.08.11. 21:35
Ezek is érdekelhetik